Orbán halottak emlékével kufárkodik

Bársony Éva, az egykor volt Esti Hírlap kulturális újságírója a Facebookon tett közzé egy nagyon aktuális és megrázó bejegyzést, amelyet az alábbiakban mi is közlünk.

Ismét levelet kaptam Orbán Viktortól.

Ez már a harmadik. Az első az 1 millió „migráncsról” győzködött, akiket a Soros-terv akar Európába telepíteni. Bokáig érő színvonal, el sem olvastam. A másodikban az Erzsébet-utalványhoz fűzött negédes szavakat, nehogy elfelejtsem, kinek legyek hálás a 10.000 forintért. Megjegyzem, én is írhattam volna neki levelet milliókról és milliárdokról, amiket a nyuggereknek osztogatott könyöradomány ellentételeként az én zsebemből is kihúztak, mert nem az országot, hanem az ő barátait és üzletfeleit gazdagították, nem beszélve a a saját lábon gazdagodó családtagjairól.

„ Nyugdíjas vagyok, nem hülye”

Megírhattam volna válaszként mindkét alkalommal, hogy kedves Orbán Viktor, tudom, azért lettem hirtelen ilyen fontos, mert közeleg a választás, de ne fárassza magát. csak nyugdíjas vagyok, nem hülye.

Most viszont Orbán Viktor az apámat rángatta elő. A választás előtti utolsó pillanatban szerteküldött harmadik levelét ugyanis „a volt hadiárvák, volt hadigyámoltak, és volt hadigondozott családtagok” nevére címezte, értesítve őket, hogy a 8.550 havi járulék helyett ezentúl 10.000 forintot vághatnak zsebre.

Én ugyan soha nem voltam hadigyámolt, sem hadigondozott, gyámolatlan meg gondozatlan hadiárva viszont voltam. Apámat, Bársony Gyulát az én édes hazám 1942. októberében zsidó munkaszolgálatosként a keleti frontra hajtotta ki, fegyvertelenül, céltáblának. Egyenesen a Don-kanyarba. A német hadigépezet csicskájaként mozgatott magyar hadsereg legalja csicskájának. Soha többé nem jött haza. Anyánk élete végéig várta, hadigyámolatlanul.

Annak jelét, hogy egyáltalán létezett egy olyan ember a Don-kanyar őrületében, akit Bársony Gyulának hívtak és még nem volt 30 éves, mindössze a Budapesti Zsidó Hitközségben őrzött félelmetes méretű névsor, a „Munkaszázadok veszteségei a keleti magyar hadműveleti területeken” címet viselő dokumentum őrzi. Egyetlen sorban a sok ezer sor közül. Ez a sor tudósít arról, hogy Bársony Gyula 1943. január 15-én eltűnt Szagunynál. Meg lehet nézni az 1942-43-as téli hadműveletek leírásait, január 15-e végzetes nap volt a Donnál. Mi meg itthon apa nélkül maradtunk.

Szép, ám hamis szavak

Azt írja nekem Orbán Viktor, hogy „megbecsüljük a magyar honvédeket, akik a legnagyobb áldozatot vállalva teljesítik kötelességüket az ország és a nemzet szolgálatában. Tisztelet és megbecsülés jár azoknak, akik a haza védelmében sérültek vagy haltak hősi halált.” Szép, hamis szavak.

Én pedig, a „volt hadiárva”, aki még egy éve sincs, hogy felkerültem hivatalosan a 8.550 forintos listára, (bár 78 évig gőzöm sem volt, hogy listázható hadiárva vagyok), tehát most eltűnődöm azon, mit szólna az én soha meg nem öregedő, máig harmincéves apám, ha ezt a levelet olvasná. Mit jelentene számára ez a sok szép szó, a tisztelet és megbecsülés? Meg hogy ő is úgy gondolja-e, hogy „a legnagyobb áldozatot vállalva” kötelességet teljesített, amikor úgy hajtották ki sok ezer munkaszolgálatos társával együtt a keleti frontra, mint a barmot a vágóhídra? Vajon mit gondolna a hősi halálról? Ő bizonyosan tudja, lehetett-e hősi halála a Don-kanyarban egy fegyvertelen munkaszolgálatosnak.

Visszakérdeznék Orbán Viktortól: szavazatokat havi plusz 1.500 forintért? Nem elég, hogy hülyének nézve egy egész országot, Sorossal és a „migráncsok” millióival ijesztgeti a beijedésre kész honfitársait? Nem elég, hogy 10.000 forintos utalvánnyal, mint divatos nagyúri alamizsnával kenyerezi le a nyuggerek lekenyerezhető hányadát? Még az a megalázó gesztus is belefér a választás előtti rémült igyekezetébe, hogy halottak emlékével kufárkodjon?

Egy szétlopott, hülyére vett ország bizalmát akarja megvenni, szánalmas fillérekkel?