Banánköztársaság
Orbán, maffia, bíróságok
Ezt a képet egy kedves, volt gimnáziumi osztálytársam készítette a szicíliai Palermóban, aki Olaszországban (is) él. Falcone, és Borsellino bírókat ábrázolta az utcaművész. Ők voltak a maffia elleni harc hősei, és vértanúi, akiket az alvilág kivégzett. Falconet 1992-ben feleségével együtt a Cosa Nostra felrobbantotta. De ez volt az utolsó csepp a pohárban. Itália tisztességes része ekkor fellázadt a bűnözés ellen. A nép nem volt hajlandó tovább tűrni, együttműködni a söpredékkel.
Lengyelországban a Legfelsőbb Bíróság elnök asszonyát
a napokban az Orbán-barát kormányzat alkotmányellenesen lapátra tette. A lengyel nép nem csak idiótákból áll. Sokan fellázadtak, tüntettek, és a bírónőt tömegek kísérték el testükkel védve a Legfelsőbb Bíróság épületéhez, hogy felvehesse munkáját.
Nálunk annak idején Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság elnökét gond nélkül nyugdíjazta Orbán törvénnyel, és más bírákat is. Persze Strasbourg megint visszapofázott, kimondta, hogy az eljárás sérti a bírói függetlenséget, diszkriminatív. A kirúgott bírák kártérítést kaptak. De ez nem változtat azon, hogy nem kerültek vissza a helyükre, nem ítéltek többet. A kutya se mozdította értük az ujját, csak a civil jogvédők járatták a szájukat, de országos megmozdulás nem szerveződött. Mert a magyar lapít. Meg gyáva.
Itáliában más a rendszer. Falconéék vizsgálóbírók voltak. Vagyis nyomoztak is. Ezért fájtak nagyon a maffiának. Nálunk ezt a szerepet az ügyészség viszi. Amíg Polt a főnök, és nem csatlakozunk az uniós ügyészséghez, addig Orbánnak emiatt nem fáj a feje. De azt se tudja elviselni, hogy egyes bírák nem olyan ítéleteket hoznak, ami neki tetszik. Nem szolgálják ki maradéktalanul a Vezér eszméit. Ezért alakítja át a rendszert, felmentést adnak szakmai, gyakorlati követelmények alól, hogy saját embereivel tölthesse fel az igazságszolgáltatás legfőbb szervét is.
Tehát Orbánnak nem kell bírákat robbantani,
megoldja az ügyeket a meg sem mozduló ügyészség. Jelzem, ha bármely civilizált országban köztudomásúvá válik egy olyan eset, hogy egy miniszterelnök közeli személy havonta százmilliókkal gazdagodik, miközben az ország nagy része nyomorba süllyed, akkor a legfőbb ügyésznek hivatalból eljárást kellene indítania ellene. Hiszen nyilvánvaló, köztudomású tény, hogy ilyen vagyongyarapodást törvényesen elérni nem lehet, sőt kábítószer, vagy fegyverüzlet sem hoz ennyi hasznot, pedig az a maffia kezében van. De nálunk nem történik semmi.Mert ez az állam-eszme lényege.
Az egész államszervezet a Főnök, és brancsa törvényesített lopásának van alárendelve. Minden más államcél csak másodlagosan, ennek alávetve működik. Pl. kell-e az egészségügyet fejleszteni? Persze. Fejlesztünk. Ennek keretében megsemmisítjük a kiírt közbeszerzési pályázatot, mert az alávaló, szemét multi, a General Electric hétszáz millióval alacsonyabb ajánlatot tesz a CT gépek eladási árára, mit a fidesz csókos, Orbán-érdekeltségű cég. Kisebb árból kevesebbet lehet lopni, meg a GE nem oszt vissza.
Nálunk minden nagy pofával átadott,
agyon reklámozott nagyberuházás mögött még nagyobb lopás, országos méretű svindli áll. A magyar meg olyan hülye, hogy egy része tapsol is ehhez. Ahhoz, hogy meglopják. Mert ezt legalább tisztességes, magyar kormány teszi!
Ha pedig véletlenül már nem lehet valamit eltusolni, mert sokan tudnak róla, mint Mengyi Voldemort Roland esetében, akkor olyan bíró ítélkezzen, aki tudja a dolgát! A magyar birka pedig csaholva, tapsikolva szalad a vezér lábához ebben is. Nem fogja fel, most veszik el tőle az utolsó fórumot, ahová fordulhat, ha megtiporják a jogait.
Falcone és Borsellino bírák hősi halottak lettek. Az Igazságé. Nálunk még életükben meggyalázták volna őket a kormánypárti médiumok azzal, hogy mocskos komcsik, Gyurcsány bérencek, akik akadályozzák a magyar Haza felemelkedését, a NER rendszer kivirágzását. Én pedig minden reggel hányok. Pedig nem iszom…
Demszky Gábor: Orbán maffiállama sikeres, de nem lehet konszolidálni.
Szerző
Friss
- Lázár-tesztember szájával arról ‘érdeklődik’ a regnáló, hogy mit szólna a nép a halálbüntetés bevezetéséhez
- Orbán szerint van, amiben még Gáspár Győző is okosabb nála – Csak nem érik egy újabb miniszterelnök-tanácsadói fizetni valónk?
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja
- Piktorra fel! – Havas Henrik, a gyilkos szatíra mestere