Bulvár
Orbán még nem ünnepi Facebook-posztja, de már majdnem…
Aki már „tűkön-ülve” várja, hogy áhítattól átszellemült arcú képet láthasson Orbán Viktorról szerető családja köréből, annak még picit várnia kell, de már alakul a dolog!
Ne rontsa el az ünnepi készülődést, ráér elolvasni az Orbán-agymenést később….
Miután kedd reggel megjelent az „ünnepi interjúja”, melyben sok más mellett azt is fejtegette, hogy Magyar Péterhez képest Gyurcsány egy Adenauer volt, meg, hogy a világ nyugati felén több „életidegen, veszélyes eszméknek hódoló, országaikat megvédeni képtelen” vezető van egyidőben hatalombanm és, hogy „..először átrendezzük az európai párttérképet, és utána át akarjuk venni az európai parlamenti többségen keresztül az Európai Bizottság irányítását is”, hozzátéve, hogy a háború 2025-ben véget ér, „vagy úgy, hogy sikerül béketárgyalással lezárni, vagy úgy, hogy az egyik harcoló fél megsemmisül” mosolygós fotót posztolt a Facebookra Orbán Viktor,
“Meló karácsonyig!”
felirattal, és mellé azt az üzenetet mellékelte, hogy
“A Jézuska már úton. Jobb, ha mi is belehúzunk!”.
Csak úgy….
Kis gigszernek mondható, hogy a pár órával a fenti előtt kitett „fogjatok le, mert dolgozom”-bejegyzéshez képest a „másik kockás ingjében” készül távozni a dolgozószobájából a miniszterelnök, így
- vagy leette az elsőt,
- esetleg annyit edzett a kettlebell-„golyójával”, hogy leizzadt,
- talán annyira fázott, hogy 2 inggel melengette megfáradt testét,
- vagy csak nem egy időben készült a két kép.
Íme a bizonyíték:
Vissza a „majdnem karácsonyihoz”…
A hvg.hu úgy „okoskodott”, hogy „…a miniszterelnök nem egyedül szerepel a fotón, hanem Tállai András társaságában. Ezzel kapcsolatban az lehet érdekes, hogy a december 23-a esti Magyar Közlöny már rendelkezett Varga Mihály jegybankelnöki kinevezéséről, és minden pénzügyminisztériumi vezető további sorsáról is, miután megszűnik a PM, csak épp Tállai pénzügyminiszter-helyettes jövőjéről nem döntöttek benne.
Orbán talán már megsúghatta neki, hogy milyen új posztot hoz neki a Jézuska, és ha Tállai mosolya őszinte a fotón, akkor valami klasszat. Orbán már sálban pózol, ami talán azt jelzi, hogy siet haza – amikor hazaér, minden bizonnyal jön egy fenyőfás bejelentkezés is.”
Ízelítő….
Képernyőkép
Szerző
Friss
- Lázár János nagy vécéfelújítása: a Kelenföldi pályaudvar 3 mobilslozival repülőrajtol Európa felé
- Chuck Norris ’85 – Isten éltesse Walkert, a texasi kopót
- Bruck András: egy országot elveszejteni
- ‘Azt láttuk hogy az angol nem megy, de hogy a magyar se..’ – mutattak fityiszt Deutsch képviselő ‘mélységes felháborodására’
- Magyar György: Orbán újabb ostoba kérdéssel bolondítja a magyarokat
- Azt kérdezd meg, Orbán…. – A lengyel külügyérnek van egy remek ötlete….
- Rakonczay Gábor átevezte az Atlanti-óceánt – Nézze a partraszállás pillanatait
- Orbán belehúzott a ‘nőnapba’: ‘Nincs más pasas, csak én?’
- Orbánisztánban minden lehetséges, ha a ‘beltenyészet’ érdekelt az üzletben? – kérdezte naivan egy hozzászóló – Döntse el, hogy jogosan-e!
- Velünk marad a tavasz, csak kicsit átalakul – Itt megtudhatja, hogyan