Kár, hogy a református Orbán Viktor Kálvin fő művének, az Institutio religionis christianae c. könyvének első mondatait még nem olvasta el, pedig ott találkozhatott volna azzal, amire tükörbe tekintve úgyszintén rádöbbenhetett volna: „mi mindnyájan híjával vagyunk az Isten ismeretének és a vele való közösségnek, elferdültek, megromlottak vagyunk és nincsen bennünk semmi jó.”
Kár, hogy a református Orbán Viktor Kálvin fő művének, az Institutio religionis christianae c. könyvének első mondatait még nem olvasta el, pedig ott találkozhatott volna azzal, amire tükörbe tekintve úgyszintén rádöbbenhetett volna: „mi mindnyájan híjával vagyunk az Isten ismeretének és a vele való közösségnek, elferdültek, megromlottak vagyunk és nincsen bennünk semmi jó.”
Orbán ugyancsak nem ismeri
a Második Helvét Hitvallásból, azaz a Magyar Református Egyház hitvallási iratából a bűnről vagy a szabad akaratról szóló részeket, de minő nagy öröm, hogy olvasta a IV. fejezetet, amely a képek és a képi ábrázolások ellen érvel, s amely kimondja, hogy „nem a festészettel neveljük a népet”, hiszen az ilyen képek valójában bálványok („szemeik vannak, de nem látnak” – Zsolt 115,4-7), s Lactantiust idézve hangzik el, hogy „ahol kép van, ott nincs igaz vallás”, minthogy a képek nem férnek össze a mi vallásunkkal”, s „vétessenek el” ezek a megbotránkoztató dolgok.
Hát most elvétettek
Olvasom ugyanis, hogy a Karmelita kolostor refektóriumának egyedülálló barokk freskóegyüttesét lemázolták bölcs, okos és a magyar kulturális hagyományt nemcsak élénk pofázások alkalmával, hanem a mindennapok során is mélyen tisztelő szorgos kezek tulajdonosai, hogy a miniszterelnök kívánságának megfelelően a kormányülések terme legyen kellően puritán.
Hát most az lett
Megannyi veszélyes alak portrémedaillonjai már nem látható. Nincs már ott Dávidnak a képe, aki sosem vált egyeduralkodóvá, ugyanis az országában működött a hatalommegosztás elve: az udvar élén a főtanácsos és a kancellár állt, a törzseknek fejedelmeik voltak, továbbá nem Dávid határozta meg, kik lesznek a bírák és a közigazgatási hivatalnokok, valamint nem ő döntött arról, ki lesz a sátor kincstárának felügyelője. De Salamon képe sem maradhatott, hiszen már nevében (Slomó) is ott hordozta a békesség (sálóm) szavát. Bölcsességének híre messzi földre eljutott, uralkodása idején vált Izráel nagyhatalommá, s nem futballstadionokat, hanem – egyebek mellett – kereskedő városokat építtetett. Aztán nem maradt ott Sába királynőjének portréja sem, naná, hát már a kormányülésekből ne csináljunk gender-cirkuszt, s eltűnt annak az idióta Arisztotelésznek is a portréja, aki – egyebek között – az etikát és a politikát nem két, hanem egy és ugyanazon tudománynak tekintette. A marhája!
Hát most majd ülésezik a kormány a dávidi hatalommegosztás, a salamoni bölcsesség, Sába királynőjének gender-idiótizmusa és Arisztotelész etikai alapvetése nélkül. Néhány pótolhatatlan magyarországi kulturális értéket is beáldozva. De persze rohadt puritán módon.