Kerítésen innen
Orbán Viktor a rádióban
Orbán Viktor péntek reggeli, tájékoztatóját, a romániai választások értékelésével kezdte, amely során „kalapot emelt” Kelemen Hunor teljesítménye előtt.
Köszönet Romániának
A mostani idők új gondokat hoznak a választási rendszerek lebonyolításában, az új technikák beléptével, ezt vizsgálja most a Román Alkotmány Bíróság, köszönet nekik, hogy előttünk mint egy laboratóriumban végig veszik mi lehet a helyes.
Ezt követően a kormányfő történelmi léptékűnek nevezte a héten megszületett bérmegállapodást, majd ismét elmondta, hogy hamarosan egy millió forintos lehet az átlagbér.
Matolcsy György és utóda
Olyan jegybank elnöktől kell búcsúznunk, mert a törvény azt írja elő, hogy csak két mandátuma lehet, aki innovatívan és ha kellett az ütközéseket is vállalva teljesítette megbízatását. Köszönet Macsolcsynak aki kimentette a devizahiteleseket, mondta Orbán Viktor.
Az utód és ez nem keltethet feltünést, hiszen napok óta mindenki erről beszél Varga Mihály lesz, ennek következtében változik a kormányzat gazdasági struktúrája. „Ezen dolgozom még” mondta a téma végén a miniszterelnök.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Háború vagy béke?
Ukrajna kapcsán folytatódott a szokásos riogatás.
Ma Ukrajnában tudnak meghalni nyugat-európai és amerikai katonák is. Ez jól mutatja az eszkalációt. Nagy baj, hogy még nem érződik a háborús helyzetben, hogy Donald Trump megnyerte az amerikai választásokat. Kemény két hónap áll még előttünk.
Szerző
Friss
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról