Kerítésen túl
Orbán Viktor antréja: szájában uzsimaradékkal küszködve lazázott be az uniós vezetők közé
Hétfő este kezdetét vette az uniós tagállamok vezetőinek soron kívüli munkavacsorája Brüsszelben, amin arról egyeztetnek, kiket jelöljenek az Európai Unió két intézményének, az Európai Tanács és az Európai Bizottság vezető pozícióiba, valamint az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének.
Egy ponton Orbán Viktor is betoppant,
majd egy kézfogás és egy kézcsók félszívű kombinációjával köszöntötte Ursula von der Leyen bizottsági elnököt, aki a magyar miniszterelnök után érkező Luís Montenegro portugál miniszterelnököt más egészen más hangulatban fogadta. Hétfőn első alkalommal ült össze az Európai Tanács az európai parlamenti választások után.
A mostani informális vacsorán elfogadott javaslatokat az állam- és kormányfők a jövő hét második felében tartott hivatalos uniós csúcson véglegesítik majd. A döntést nyolc tagállam vagy az európai népesség 35 százalékát képviselő kormány- és államfők akadályozhatják meg.
A hétfői munkavacsorán elfogadni tervezett politikai megállapodás elmaradása esetén a vezetők a következő EU-csúcson folytatják az egyeztetéseket.
Sikeres jelölés esetén az EP a július 16-án kezdődő, strasbourgi plenáris ülésén szavazhat
Az Európai Bizottság elnökéről szóló, végleges javaslatot Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az Európai Parlament (EP) elé terjeszti majd, ahol az EP-képviselők abszolút többségének, azaz a 720 tagú EP-ből legalább 361 képviselő szavazata kell a jelölt megválasztásához.
Ursula von der Leyen, a leköszönő Európai Bizottság jelenlegi elnöke, az európai parlamenti választásokon legtöbb mandátumot szerzett Európai Néppárt (EPP) politikusa a tagállami vezetők legtöbbjének támogatását élvezi.
Ugyanakkor Orbán Viktor közismerten nem rajong az ötletért, hogy Ursula von der Leyen újra bizottsági elnök legyen. Bár 2019-ben még lelkesen támogatta mint hétgyerekes német családanyát, de azóta már Soros emberének tartja, tavaly tele is plakátolta ezzel az országot.
A Charles Michel vezette Európai Tanács élére António Costa volt portugál miniszterelnök kerülhet, Josep Borrell után pedig Kaja Kallas észt miniszterelnök lehet az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. A tagállamok vezetői amellett, hogy kik vezessék az uniós intézményeket, olyan kérdésekben is egyeztetnek hétfőn, mint a következő öt év politikai céljai, valamint a védelem és a gazdaság versenyképesége. (MTI)
Orbán kizárólag hazai használatra posztolt
„Brüsszelben semmibe vették az európai emberek akaratát. Az európai választás eredménye egyértelmű: a jobboldali pártok megerősödtek, a baloldal és a liberálisok teret vesztettek.
A Néppárt viszont ahelyett, hogy a választókra hallgatott volna, végleg összeállt a baloldallal és a liberálisokkal: a mai napon alkut kötöttek és leosztották egymás között az EU vezető pozícióit.
Fittyet hánynak a valóságra, fittyet hánynak az európai választás eredményére, és fittyet hánynak az európai emberek akaratára. Ne legyünk naivak: tovább fogják támogatni a migrációt, és még több pénzt és fegyvert küldenek az orosz-ukrán háborúba.
Mi ebbe nem nyugszunk bele! Egyesíteni fogjuk az európai jobboldal erőit, és küzdeni fogunk a migráció- és háborúpárti bürokratákkal.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat