Kerítésen túl
Orbán Viktor: Ez már a zsákban van, de mit szól ehhez Putyin?
Nem világos, hogy gratulál-e Vlagyimir Putyin orosz elnök Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson bejelentett győzelméhez, az Egyesült Államok egy barátságtalan ország – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak.
Történelmi mélyponton
„Nincs tudomásom az elnök terveiről, hogy gratuláljon-e Trumpnak a választások alkalmából. Ne feledjük, hogy egy barátságtalan országról van szó, amely közvetlenül és közvetve is részt vesz az államunk elleni háborúban”
– nyilatkozott Peszkov.
Putyin egyébként csütörtökön Szocsiban, a Valdaj nemzetközi vitaklub tanácskozásán fel fog szólalni, és kérdésekre is válaszol majd, így várhatóan ki fogja fejteni álláspontját az amerikai elnökválasztásról. Az amerikai-orosz kapcsolatokról szólva Peszkov azt mondta, hogy ezek most „történelmi mélyponton” vannak, és jövőjük a következő amerikai vezetéstől függ. Hangsúlyozta, hogy Putyin továbbra is kész a konstruktív párbeszédre az Egyesült Államokkal, ám a jelenlegi amerikai kormányzat ezzel ellentétes álláspontot képvisel.
„Hogy mi lesz januárban, majd meglátjuk” – mondta.
Béketeremtés 24 óra alatt, na de elnök úr!
Az arra vonatkozó kérdésre, hogy vajon a Kreml szerint Trump a közeljövőben felhívhatja-e Putyint az ukrajnai rendezés ügyében, és hogy az orosz elnök fogadja-e a hívást, a szóvivő így válaszolt:
„Ezt talán nem tőlünk kellene megkérdezni. Még egyszer megismétlem és emlékeztetem önöket Putyin szavaira, melyek szerint nyitott a kapcsolatfelvételekre, a párbeszédre. De ez a mi álláspontunk, ez következetes, ez jól ismert a világban. Várjuk meg a konkrét tetteket”.
Megjegyezte, hogy az ukrajnai konfliktust nem lehet egy éjszaka alatt lezárni.
Peszkov az orosz politikusoknak a Trump győzelmére adott optimista reakcióját azzal magyarázta, hogy a politikus, noha Oroszországgal kapcsolatban kemény kijelentéseket is tett a kampány során, hangot adott béketörekvéseinek is, és arról szólt, hogy
„meg akarja szakítani ezt a spirált és totális politikát, amelynek célja a régi háborúk folytatása és új háborúk kirobbantása”.
Az elnökválasztás amerikai belügy
Kilátásba helyezte, hogy Oroszország a tettei alapján fogja megítélni az új amerikai kormányzatot. A szóvivő visszautasította a vádakat, amelyek szerint Oroszország megpróbálta befolyásolni az amerikai elnökválasztást.
„Ami a befolyásolási vagy beavatkozási kísérletekre vonatkozó vádakat illeti, ezt mi határozottan visszautasítjuk, és megismételjük: nem avatkoztunk be, és nem is fogunk beavatkozni senkinek a belügyeibe. Nagyon szilárdak vagyunk abban a tekintetben, hogy megvédjük a saját belügyeinkbe való be nem avatkozással kapcsolatos érdekeinket”
– mondta Peszkov.
A szóvivő amerikai belügynek nevezte a választások kimenetelét.
Azokat az állításokat kommentálva, amelyek szerint orosz domainekről amerikai szavazóhelyiségek felrobbantásával fenyegetőztek, a szóvivő kijelentette:
„Nem ismerjük a részleteket, nem a mi dolgunk a szavazóhelyiségek biztonságának szavatolása. Önök tudják, milyen gyakran érkeznek különböző orosz intézményekbe bombafenyegetésről szóló hívások. És ezek mind külföldről, külföldi domainekről érkeznek”. Sajnos, minden országot érnek ilyen hatások”
– tette hozzá a Kreml szóvivője.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Jöjjenek a konkrét lépések
Marija Zaharova külügyi szóvivő a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy Trumpnak a konfliktusok megszüntetésének szükségességéről tett kijelentését konkrét lépésekkel kell alátámasztania. Méltatta, hogy a politikus a győzelmét bejelentve elismerte, hogy Amerikának elsőként a saját problémáinak megoldásával kellene foglalkoznia. A Sputnik rádiónak Zaharova kijelentette, hogy Oroszország az amerikai elnökválasztás után is a saját célkitűzéseinek megfelelően fog haladni, az Egyesült Államok meg csak igyekezzen utolérni. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szavazást számos törvénytelenség kísérte, az amerikai választási rendszert pedig problémákkal teli archaizmusnak nevezte.
Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese szerdai Telegram-bejegyzésében úgy vélekedett, Oroszország szempontjából hasznos, hogy Trump nem szeret pénzt költeni a „tányérnyalókra”, amelyek közé Ukrajna is tartozik.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….