Kerítésen innen
Orbán Viktor péntek reggel ismét szólt az övéihez
Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádiós igehirdetéseiből egyre inkább nyilvánvaló, hogy csak az övéihez szól, hiszen azt a finoman szóva is valóság-hajlítást, amit ma is elkövetett, csak az igazi virtigli Orbánhívők veszik be.
Árspekuláns multik
Miután túljutott a kötelező nek vélt háborúpárti Brüsszelezésen, azonnal a lényegre az infláció letörésére, és annak „üstökönragadására” tért: A második teendő az infláció letörése. „Ez egy nehezebb dió volt, de úgy érzem, hogy most üstökön ragadtuk a dolgot, mert egy radikálisabb álláspontra váltottunk. Próbáltuk mi az inflációt kordában tartani, meg lejjebb húzni, lejjebb taposni a magunk finomabb eszközeivel is, de az kiderült egy-két hónap alatt, hogy nem lesz elég” – fogalmazott. Emiatt az árspekuláns multikat erővel kell rákényszeríteni arra, hogy abbahagyják az indokolatlan áremeléseket. Kifejtette, a háborúból meg a szankciókból következik valamennyi áremelés, de azt tapasztaltuk. Mindenki látta, hogy milyen állapotok vannak a boltokban, meg az áruházainkban, meg a plázákban. Azt tapasztaltuk, hogy az áremelések mértéke nagyobb annál, mint amit egyébként a gazdasági helyzet indokolna.
Az orbáni univerzum ablakából nézve a gazdaság
S ha megvan az infláció elleni sikeres küzdelem, akkor jön a növekedésért folytatott küzdelem. Hangsúlyozta, a kormányfő az emberek azt szokták meg az elmúlt tíz évben, hogy vannak gyarapodó bérek, vannak erősödő családok, és egy szépen fejlődő ország, amiről a háború letérített, és ide kell visszakapaszkodni. „Most az a szám, amit látunk, az nem jó, tehát a gazdasági növekedés a második negyedévben az elég csúnyán csökkent. De van egy jó hír is ebben, hogy ez a második negyedévszám, ez már mögöttünk van. Ez már megtörtént. Ezen már túl vagyunk, ezt már túléltük. És a harmadik negyedév, amiben most vagyunk, már érezhetően jobb, mint a második negyedév volt”
Ünnep előtt
„Ha magyar vagy, akkor te egy hivatással születtél meg. Neked van egy küldetésed, az a dolgod, hogy ez a sziget, ez a nyelvi, kulturális, nagyszerű sziget, Magyarország és a magyar kút, az ne tűnjön el a föld színéről, mert rajtunk kívül ezt senki más nem tudja fenntartani. Ez a magyarok dolga”
Mondta több más mellet rádiós nyilatkozatában Orbán Viktor pénteken.
(Illusztráció: Cseri László)
(Cikkünk a Népszava szemléje alapján készült)
Friss
- Már 14 EU-tagország kormánya kéri Orbánékat, hogy lépjenek egy ‘nagyot hátra’
- Kicsit kellemesebb időjárás vár ránk a jövő héten
- Akik tehetnének bármit, a szívük kőből van, az éhes gyermekek sírását úgysem hallják meg – Ételosztás Debrecenben
- Caramel: ‘ne higgyétek el senkinek, hogy egymás ellenségei vagyunk’
- Szili Katalin Magyaroroszág egyik alighanem leghiteltelenebb politikusa (?) hirdetett igét a kisebbségnek
- Ujhelyi István: átláthatóság és szuverenitás? Kezdjétek magatokon, fiúk!
- Nem elég kényelmetlen a fapados repülés? Már a kanyarban dudál a göbzi-állójegy
- Lendvai: nem vagyok irigy, legfeljebb Mészáros múlt keddjét kérném, mi neki az az 1,1 milliárd?
- Júniusi, zavarba ejtően klassz pénzhoroszkóp – Szinte az összes csillagjegy jól jár…..
- A Bankszövetség egy bűzlő ….kupac