Connect with us

Kerítésen túl

Orbán Viktor és társai nem kívánatosak Amerikában?

Közlekedési- és megállási káosz Budapesten - jön az ünnep!
Megosztás

A Global Magnitsky Törvényre hivatkozva feljelentést tett egy jobbközép értékeket követő amerikai intézet Orbán, Lázár, Rogán, Polt, Matolcsy Orbán Győző, Mészáros és Tiborcz ellen.

Hoppá!

Kitilthatják őket az USA-ból, ha van ott lévő vagyonuk, azt befagyaszthatják, és sehol a világban nem használhatnak semmilyen olyan pénzintézetet, amelyben a legcsekélyebb amerikai érdekeltség is van – tudatta a Független Hírügynökség.

Az önmagát „az emberi jogokért küzdő, a korrupció elleni harcot folytatóként” megnevező Frontiers of Freedom nevű, washingtoni székhelyű szervezet kedden nyújtotta be a csomagot. Ebben több magyar politikus, köztük Orbán Viktor feltételezett korrupciós tevékenysége és emberi jogok megsértésére irányuló cselekmények miatt kér a megnevezettek elleni szankciókat, mégpedig a 2016 decemberében megszületett Global Magnitsky Törvény keretében.

Ez felhatalmazza az amerikai elnököt arra, hogy megtagadja a vízumot attól, és befagyassza a vagyonát annak, aki súlyosan megsérti az emberi jogokat, korrupciós, illetve pénzmosási ügyekbe keveredik. Az eljárás megindítását kezdeményező felvezető levél és a több oldalnyi, a konkrét ügyeket is ecsetelő linkeket tartalmazó melléklet címzettje Rex Tillerson, külügy- és Steven Mnuchin pénzügyminiszter.

Ez pedig  azok névsora

„akik az elmúlt nyolc évben megsértették az emberi jogokat azáltal, hogy kulcsszerepet játszottak a magyarok és nem-magyarok szabadságnak a korlátozását maga után vonó törvények és szabályok megalkotásában, továbbá korrupciós ügyekben vettek részt/részesültek azok hasznából:

  • Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke
  • Lázár János, miniszterelnökséget vezető miniszter
  • Rogán Antal, a miniszterelnök miniszteri rangú kabinetfőnöke
  • Polt Péter, Magyarország legfőbb ügyésze
  • Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke
  • Orbán Győző, Orbán Viktor édesapja
  • Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége
  • Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere
  • Tiborcz István, Orbán Viktor veje

A konkrét ügyek

– mind az emberi jogok megsértése, mind a korrupció terén – nem számítanak újdonságnak. Ilyen az Elios-botrány, a menekültek elleni szankciók, a CEU-ügy, Paks 2 a közbeszerzési anomáliák és még hosszan sorolhatnánk.

Az Elios közbeszerzéses bevételeinek 84 százalékát az EU fizette

„Mi, a Frontiers of Freedom vezetői olyan dokumentációt állítottunk össze Magyarország vonatkozásában, amelyről hisszük, hogy kielégíti a Global Magnitsky Törvény legszigorúbb követelményeit, s amelyeket a legaprólékosabb ki kell vizsgálnia az amerikai kormánynak”

A bizonyítékokat több forrásból gyűjtötték össze:

hiteles nemzetközi és helyi civil szervezetek jelentéseit, saját kiadványaikat, oknyomozó újságírók munkáit, valamint az érintettek személyes beszámolóit használták.

Magyarország fokozatosan gazember állammá vált, a demokráciát az illiberális demokrácia, Orbán Viktor kormányfő személyi kultusza váltotta fel.

– áll a többi között a levélben, amely szerint megszűntek a fékek és ellensúlyok, s a legfőbb ügyész egyetlen feladata megakadályozni az Orbán és családja, családtagjai és belső köre elleni bárminemű vizsgálatot. Magyarországon ma nincs demokrácia, nem a jog uralkodik és nincs piacgazdaság – olvasható a megállapítás, s az is, hogy napi rutinná vált a magyar és külföldi állampolgárok  emberi jogainak megsértése, és a legszélesebb körben elterjedt a korrupció.

Külön kiemeli Paks-2-őt, amit a levél szerint világszerte politikai korrupciós ügynek gyanítanak. Orbán Viktor és kormánya szétrombolná az Európai Unió és a NATO egységét, csak hogy Putyin elnök kedvére tegyen – szögezi le a levél, amely ezek figyelembe vételével kéri a Global Magnitsky Törvény alkalmazását Orbánra és megnevezett társaira.

Szijjártó és Kovács Zoltán már hegyezik a cerkájukat,

hogy kikérjék maguknak, de nem lesz egyszerű dolguk, mert az új ukáz értelmében Sorost nem említhetik, így új ördög-képet is ki kell találni az ügy mögé.

Nem ez az első magyar kitiltási ügy: 2014 októberében az Egyesült Államok megtagadta a beutazást hat meg nem nevezett – de utóbb a sajtóban nyilvánosságra került – magyar köztisztviselőtől. Az indok korrupció volt, s annak a jogi eszköznek a lehetőségét kihasználva született meg a kitiltás, amely a korrupcióban részt vevő vagy abból hasznot húzó személyeket sújtja. A kitiltás indokait az amerikai hatóságok nem ismertették, utóbb pedig azt tudatták, hogy az információkat a sajtóból és az internetről szerezték.

Civil hetes hozta le utóbb a német nyelvű budapesti Pester Lloydra hivatkozva a hatos listát, amelyen Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal akkori elnöke, Habony Árpád („Orbán Viktor személyes stratégiai főtanácsadója”),  Heim Péter (a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke), Giró-Szász András (az év nyaráig kormányszóvivő) és Lázár János államtitkár szerepelt, továbbá akkori sajtóhírek szerint más adóhatósági (közép)vezetők is.

(forrás: Független Hírügynökség)

Ausztria megtámadta az Európai Bíróságon Paks II. állami támogatását

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük