Banánköztársaság
Orbánékat ki kell hajítani, mint macskát…
Már nagyon késő, de még talán megállítható. Holnap már ő fog diktálni, ha minden így megy tovább.
A legócskább módon zsidóznak
Szövegük napról napra egyszerűsödik – ha az egyáltalán lehetséges: Soros… Méltánytalan dolog ez, de nem érdemes már szót vesztegetni rá. Egyetlen dolog fontos és nyilvánvaló: a legócskább módon zsidóznak.
A hecckampány mindent felül-, illetve alulmúl
Hát hiszen régóta csinálják ezt – vagy 20 éve. (Közben persze nullatoleranciáznak meg temetőznek, zsinagógáznak…) De ez a mostani hecckampány ócskaságával és brutális hatékonyságával mindent felül-, illetve alulmúl. A hatékonyságban, az eredményességben benne van az a tény, hogy az ellenfelek elképesztően kíméletesen, elnézően, részben kifejezetten bratyizón bántak-bánnak a bandával.
Mert nem hajlandók az alapkérdést alapkérdésnek tekinteni – illetve nem hajlandók a problémában az alapkérdést fölismerni.
Meddig tűrjük?
Az alapkérdés pedig: meddig lehet hatalmon maradni – több mint 70 évvel a második világháború után – a folyamatos, végtelenített rasszista propagandával. Egyáltalán: meddig tűrhető el a rasszista propaganda.
Személyes véleményem szerint semeddig. Hiszen napnál világosabb: nem lehet normálisan élni ott, ahol a hatalom állandóan rasszista kampányt folytat. Úgy általában sem, vitatkozni pedig végképp nem – mert mindig kéznél a kiközösítő „érvelés”: most éppen a Soros.
Bűnös megalkuvás
Persze, a magyar ellenzék nagyon is bűnös ebben a kérdésben: bűnösen megalkuvó volt, és ma is az. Hány alkalom kínálkozott 1998 és 2002 között(!), hogy annak deklarálják Orbánt, ami már akkor is volt: szalonképtelennek… Például akkor, amikor a Vasárnapi újságban kedvencének merte nevezni azt a Demokratát, amely a saját, náci-nyilas jellegű anyagain kívül hetente adta közre a Gede testvérek „klasszikus” kiadványainak reklámjait…
Követelni kell az uszítás befejezését
Hányszor kellett volna kiállni azzal a követeléssel, hogy a hatalom azonnal hagyjon föl a rasszista propagandával? Bizony, sok alkalmat mulasztott el az ellenzék, és ezzel a magatartással maga tette elfogadottá, „szalonképessé” az elfogadhatatlan, szalonképtelen dolgokat.
Hiszen most is: mióta kellett volna már közösen követelni a mind nyíltabb és egyre brutálisabb uszítás befejezését! 2010 óta hány alkalom kínálkozott, hogy a szalonképtelent annak mondják, ami..?
Európa sorsáról lehet szó
És a Néppárt – legjobb esetben is – a magyar ellenzék módjára viselkedik. A legjobb esetben, mondom: mert ok van annak föltételezésére, hogy sokan nagyon is egyetértenek az Orbán-bandával.
Pedig Európa sorsáról lehet szó. Egyre többen vannak, akik – tapasztalva a határozott ellenállás teljes hiányát – töprengeni kezdenek: vajon nem Orbánt kell-e követniük. Hiszen végül mindig neki van „igaza”; hiszen mindig mindenkit átver, hülyének néz.
Csak addig lopnak, amíg hatalmon vannak
Orbán és bandája építeni képtelen – de szétverni, amit mások építettek, nagyon is képes.
És persze lopnak is – arcátlanabbul, mint bárki más. És fognak is, amíg hatalmon vannak. És mindent „megmagyaráznak”, bármit meg is ígérnek, egy csöppet sem törődve azzal, hogy hitelesnek tűnjenek; mindenről azt hazudják, hogy – legalább részben – már „elintézett” dolog… És ha nem, hát Soros…
„Ezek” nem változnak, illetve napról napra pofátlanabbak lesznek.
Amíg szóba állnak velük.
Szerző
Friss
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….