Kerítésen túl
Orbánnak Pekingben megint elgurult a gyógyszere
A demokratikus nyugat felé egyre ellenségesebb, egyre elzárkózóbb magyar kormányfő a diktatórikus Kazahsztán után, ahol a demokráciáról vallott, most Pekingben, hol máshol, arról szónokolt milyen fontos országának a nyitottság, a nyitott gazdaság.
„Nekünk, magyaroknak egy nyitott világgazdaság kell”
Kína Egy övezet, egy út elnevezésű kezdeményezése teljes egészében egybeesik a magyar nemzeti érdekekkel – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő csütörtökön Pekingben, a Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen.
A magyar kormány feje, aki többek között arról híres, hogy mindenhol azt mondja amit várnak tőle, illetve harciasan ágál, Pekingnek teljes örömmel feküdt be.
Orbán Viktor az állami vendégházban tartott tárgyalás elején azt mondta: a szabadkereskedelemnek és a világgazdaság szabadságának a rendjét fenntartani komoly feladat, és az Egy övezet, egy út együttműködés egy fontos garancia.
„Nekünk, magyaroknak egy nyitott világgazdaság kell” – folytatta -, ezért Magyarország a jövőben is szeretne részt venni ebben az együttműködésben, és ezzel kapcsolatosan „semmifajta ideológiai, külső nyomást” nem fogad el, a magyar kormány mindig is a nemzeti érdekeket fogja követni.
A kormányfő megtiszteltetésnek és fontosnak nevezte a Egy övezet, egy út kezdeményezés második nemzetközi fórumára szóló meghívást.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a kínai vállalatok jelentősen hozzájárulnak a magyar gazdaság korszerűsítéséhez, a kínai beruházások 4,5 milliárd dollárnyi értéket képviselnek Magyarországon. Egyúttal kérte, hogy a tőkeberuházások növekedésének ütemét tartsák fenn a jövőben is.
Digitális selyemút? Biztos jó ez nekünk?
Li Ko-csiang a magyar kormányzati delegációt köszöntve a szoros kínai-magyar kapcsolatokat és együttműködést méltatta, amely – mondta – új területekre is kiterjedhet, például a digitalizációban. Hozzátette, a már eddig is kézzelfogható eredményeket hozó együttműködésben további óriási lehetőségek vannak nemcsak a nagyvállalatok, hanem a két ország kis és közepes cégei között is.
A kínai miniszterelnök beszélt a szabadkereskedelem és a gazdasági fellendülés fontosságáról is, ami szerinte megerősíti a világbékét.
A tárgyalás után a magyar és a kínai miniszterelnök jelenlétében több kétoldalú megállapodást is kötött a két ország, magyar részről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter írta alá az egyezményeket. Ezek egy magyar-kínai együttműködési központ létrehozásáról, a sport területén folytatott együttműködésről, a „digitális selyemútról”, valamint az akadálymentes kereskedelmet elősegítő munkacsoport létrehozásáról szólnak, továbbá aláírtak egy, a magyar baromfi kínai kivitelét lehetővé tevő kétoldalú megállapodást.
Pekingi látogatása folytatása
Orbán Viktor tárgyal majd Hszi Csin-ping elnökkel, pénteken és szombaton pedig részt vesz a második Egy övezet, egy út fórumon, amelyen 37 kormány- és államfő, valamint egyéb világvezető lesz jelen. A fórum a 2013-ban meghirdetett, világméretű gazdasági-infrastrukturális Egy övezet, egy út kezdeményezéshez kapcsolódó legmagasabb szintű nemzetközi esemény, egyúttal Kína idei legfontosabb rendezvénye. Az Új Selyemútként is emlegetett elképzelés eddigi eredményeivel kapcsolatban Vang Ji kínai külügyminiszter nemrégiben úgy nyilatkozott: mostanra összesen 126 ország és 29 nemzetközi szervezet írt alá együttműködési megállapodást Kínával az Egy övezet, egy út keretein belül.
Orbán Kazahsztánban „lazázik”! – Képriport a „jó hangulatú” tárgyalásokról
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat