Budapesti hétköznapok
Őrizetbe vették az Árpád hídi halálos baleset okozóját
Őrizetbe vették kórházi ellátását követően a július elsejei Árpád hídi halálos baleset okozóját, aki vallomásában elismerte felelősségét.
Őrizetbe vették kórházi ellátását követően a július elsejei Árpád hídi halálos baleset okozóját, aki vallomásában elismerte felelősségét – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
Balogh Ádám elmondta, szombaton spontán verseny alakult ki három személygépkocsi között
Az elöl haladó autó – egy 690 lóerős Mercedes – az Árpád hídon a Népfürdő utca vonalában megcsúszott, és elütötte a szalag- és csőkorlát mögött szabályosan közlekedő, 26 éves kerékpárost, aki a kórházba szállítása után meghalt.
A főosztályvezető kiemelte, hogy a baleset elkerülhető lett volna, az a közlekedésbiztonság két súlyos kockázatára vezethető vissza: a versenyzésre és a sebességtúllépésre.
A szakértői vélemény szerint a balesetet okozó autó a sodródást megelőzően legalább óránkénti 137 kilométeres sebességgel haladt
Kérdésre válaszolva Balogh Ádám közölte, az autó 33 éves vezetőjét halálos közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítják.
A részleteket ismertetve elmondta, a spontán versenyben részt vevő három autó – a Mercedes és két BMW – a Róbert Károly körút és a Papp Károly utca kereszteződésénél „találkozott”.
A baleset utáni meghallgatása során a Mercedes vezetője azt mondta, azért növelte az autója sebességét, mert a visszapillantó tükörből úgy érzékelte, hogy a BMW „rátapadt”. A BMW vezetője pedig azt mondta, hogy ő az előtte haladó autótól függetlenül növelte a sebességét. Ugyanakkor tanúk úgy nyilatkoztak, hogy úgy tűnt, mintha versenyeztek volna.
Az elöl haladó autót 1-2 másodperces lemaradással követte a második, míg a harmadik autó 7-9 másodperccel volt lemaradva tőlük – közölte a főosztályvezető.
Balogh Ádám elmondta, az elöl haladó autó a hídon, a Népfürdő utca vonalában balra csúszott, ekkor a vezetője jobbra kormányzással próbálta megtartani a jármű stabilitását, ami nem sikerült. Az autó jobbra csúszott, majd a szalagkorlátot, valamint a kerékpárosok, gyalogosok védelmét szolgáló csőkorlátot átszakítva elütötte az ott szabályosan, Pest felé haladó biciklist, aki olyan súlyos – kettős végtagvesztéssel járó – sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítása után meghalt.
A baleset erejét mutatja, hogy a Mercedes az ütközést követően a tetejére borult, és azon pörögve hetven métert csúszott még
A második autó még el tudta kerülni az ütközést, de a spontán versenyben részt vevő harmadik autó nem tudott megállni és belerohant a Mercedesbe; mind a két autó sofőrje súlyosan megsérült. A második autóban utazók közül senki nem sérült meg, ők hívtak segítséget.
Ugyanebben az időben a Margitszigeten folyt egy másik baleseti helyszínelés, annak résztvevői hallották a csattanást és azonnal a Árpád hídra mentek. Így két perc alatt meg is kezdődhetett az elsődleges rendőri intézkedés.
Balogh Ádám közölte, a rendőrség a balestben érintett kocsikat lefoglalta és büntetőeljárást indított halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
A szakértői vélemény szerint az autóknak műszaki hibájuk nem volt, ugyanakkor a Mercedes menetstabilizátora ki volt kapcsolva. A Mercedes vezetője a sebességhatárt jelentősen átlépte, teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a közlekedési szabályokat, és több közlekedési szabály együttes megszegése vezetett a baleset bekövetkeztéhez.
A sofőrt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását
„Vallomása során a gyanúsított elismerte a felelősséget a baleset bekövetkezéséért. A másik két gépkocsi sofőrjének a felelősségét az eljárás keretén belül vizsgálják”
– mondta el Balogh Ádám.
Kérdésre válaszolva beszámolt arról is, hogy a Mercedes vezetőjének már volt két, anyagi kárral járó balesete, többször követett el közlekedési szabályszegést, illetve 13 büntetőponttal rendelkezett.
Hangsúlyozta: a BRFK elkötelezett a balesetek számának csökkentésében, illetve a közúti versenyzés felszámolásában.
Már korábban feltérképezték azokat a helyszíneket, amelyek alkalmasak lehetnek a fővárosban versenyzésre. Ezeken a szakaszokon rendszeresen végeznek ellenőrzéseket. Tavaly negyven, idén már tíz akciót tartottak azért, hogy versenyzést felszámolják – mutatott rá Balogh Ádám.
Kiemelte, a BRFK az év második felében prioritásként kezeli a sebességtúllépőkkel és a versenyzéssel szembeni hatékony fellépést. Zéró toleranciát hirdetnek a versenyzéssel szemben.
BRFK: …megrázó, felkavaró tartalom. Igen, tudjunk, éppen ezért mutatjuk…
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….