Kék fény
Őrizetbe vettek egy hálapénzt elfogadó szolnoki orvost
Őrizetbe vettek egy hálapénzt elfogadó szolnoki orvost a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói hétfőn.
Őrizetbe vettek egy hálapénzt elfogadó szolnoki orvost a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói hétfőn.
A nyomozók 2023. július 17-én az orvost tetten érték az egészségügyi intézményben, majd elfogták és előállították a vármegyei rendőr-főkapitányságra
Az orvos ellen a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.
A megalapozott gyanú szerint az orvos 2023. május 31. és június 20. között a betegeitől hálapénzt fogadott el – feltehetően 41 alkalommal – a kórházban nyújtott ellátásért, annak ellenére, hogy állami egészségügyi jogviszonyban járt el.
A nyomozók több mint 37 millió forintot, továbbá csaknem 10 millió forint értékű valutát, mobiltelefonokat, ékszereket, „üres és készpénzt tartalmazó borítékokat” foglaltak le.
A nyomozó hatóság a gyanúsított őrizetbe vételéről határozott, és a későbbiekben indítványozzák letartóztatását. Az eljárás során a vesztegetői oldalon is további gyanúsítotti kihallgatások várhatók . A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat a nyomozás során folyamatosan együttműködik a felderítés érdekében.
Forrás: Police.hu
Kunetz doktor: a hálapénz kivezetésére szükség volt, de nem így, egy „Orbános” huszárvágással….
Szerző
Friss
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?