Kultúra
Oscarra várva
Oscar-díjra jelölte a Testről és lélekről című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia, amely kedden Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit.
A Testről és lélekről már a harmadik lenne
Enyedi Ildikó műve az Una mujer fantástica című chilei, A négyzet című svéd, a The Insult című libanoni és a Szeretet nélkül című orosz alkotással lesz versenyben a díjért.
Magyar film eddig két alkalommal kapott Oscar-díjat ebben a kategóriában, 1982-ben Szabó István Mephisto című alkotása, 2016-ban pedig Nemes Jeles László holokausztdrámája, a Saul fia.
„Zsinórban harmadik éve szurkolhatunk magyar filmnek az Oscaron. Gratulálok a Testről és lélekről alkotóinak az Oscar jelöléshez” – írta a bejelentés után a Twitter közösségi portálon Andy Vajna, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, utalva ezzel arra, hogy tavaly a Mindenki című magyar rövidfilm is Oscar-díjat kapott.
A Testről és lélekről többek között elnyerte a fődíjat a 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén, főszereplője, Borbély Alexandra pedig megkapta a legjobb női alakításért járó Európai Filmdíjat.
Ez lesz a 90. Oscar-átadás
A díjátadót a phjongcshangi téli olimpia miatt a szokásos február helyett ezúttal március 4-én tartják a Los Angeles-i Dolby Színházban.
Az amerikai filmművészet legrangosabb elismeréseit 90. alkalommal adják át, a ceremóniát a világ több mint kétszáz országában közvetítik.
A legtöbb, 13 jelölést Guillermo del Toro A víz érintése című filmje kapta.
Enyedi Ildikó: a filmakadémia nyitottságát látom a jelölésben
Az amerikai filmakadémia nyitottságát látja a Testről és lélekről című film Oscar-jelölésében Enyedi Ildikó. A rendező erről azon a kedd esti sajtótájékoztatón beszélt, amelyet a testület bejelentését követően tartottak Budapesten.
Az eseményen a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölt film főszereplői, Borbély Alexandra és Morcsányi Géza, valamint Mécs Mónika és Muhi András producerek, Herbai Máté operatőr, Szalai Károly vágó és Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója is részt vett.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Enyedi Ildikó az MTI kérdésére elmondta, hogy az Oscar-gáláig tartó időszakban még hat alkalommal vetítik a filmet Los Angelesben, San Franciscóban, New Yorkban és Londonban, hogy a filmakadémia tagjai közül minél többen láthassák.
Havas Ágnes hozzátette, hogy az elmúlt két év tanulási folyamat is volt, megtanulták, hogyan működik egy Oscar-kampány, és most ezt hasznosítják.Morcsányi Géza úgy vélte, ha egy műalkotásban, mint ebben a filmben, benne van a potenciál, akkor nagy kampány nélkül is eléri a hatást.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Bruck András: a rendszer inog és vége lehet
- Ez a dolgotok! Oldjátok meg!
- TISZA kongresszus, Magyar Péter beszéde
- ‘Mozdonyvezető vagyok, és nyolc embert ütöttem el’ – MÁV-összesítés: 76 vasúti átjárós baleset, 66 gázolás, 103 öngyilkosság
- Nőjogi szervezetekkel egyeztetett a rendőrség
- Köz-, vagy a vejtől kölcsönzött játékpénzben megy a buli? – érdeklődött egy hozzászóló Orbán ultizós posztját látva
- Alice -Weidel- ismét Csodaországban járt – Heti Lendvaiság
- Hogy ne haljunk meg ostobán…: Várkonyi Andrea grátisz jótanácsa
- Te kértél hétvégi horoszkópot? Óhajod asztrológusunknak parancs….
- Egymilliárdos lehúzás a Bulinegyedben