Összeütközött egy katamarán sétahajó egy uszállyal hétfő este a Volga folyón, Volgográdnál, a balesetben legalább tíz ember életét vesztette, egy pedig eltűnt.
Mentőmellény nem volt
A tizenkét személyes katamaránon tizenhatan tartózkodtak. A vizsgálat megállapította, hogy járművön nem voltak mentőmellények. A hajó kapitánya, aki maga is életét vesztette a balesetben, a halottkémi jelentés szerint ittas volt.
Az áldozatok oroszok
Az eltűnt utas felkutatásában mintegy 1400-an vesznek részt, köztük a vízi rendőrség egységei és búvárok is.
A sétahajó öt kimentett utasa közül hármat lehűlés miatt, illetve zúzódásokkal kórházba kellett szállítani. Az áldozatok – hét nő és három férfi – valamennyien orosz állampolgárok voltak.
A két jármű helyi idő szerint este 10 órakor, a parttól 250 méternyire ütközött egymásnak. A baleset ügyében eljárás indult a vízi közlekedés szabályainak megsértése címén.
(MTI)