Orbán Viktor Brüsszelből jelentkezett be szokásos péntek reggeli igehirdetésére. Fontosnak tartotta, a maga narratíváját megerősíteni. Ukrajna Olyan van, hogy háború tör ki, és mi a megtámadott...
A napokban megírtuk, hogy Magyaroroszág „első polgára”, Novák Katalin az egyik legnagyobb nemzeti ünnepünkön meg sem ált Ausztráliáig, hogy a magyarázkodás szerint az ottani magyarok között...
„Mellékesen” durva beavatkozás a közelgő választásokba. A helyzet ugyanis az, hogy Orbánia gyakorlatilag semmit sem teljesített az EU követeléseiből – ha valamit mégis, azt sem szabad...
Az önmagát „tévesen” függetlennek meghatározó titkosszolgálati szakértő, Földi László az egykori III/I-es hírszerző, aki később az információs hiatal műveleti igazgatója lett, élete során botrányról botrányra bukdácsolt,...
A valóságtól jócskán elrugaszkodott Vlagyimir Putyin kínai sajtótájékoztatóján mint komoly lehetőségről nyilatkozott, méghozzá a tőle megszokott keménykedéssel, már egy szóbeszédről is. Azt halljuk Oroszország úgy látja,...
Orbán soha nem volt annyira szegény, hogy egy-két milliárd eurót ne tudott volna ígérni, főleg, hogy a cehhet nem Ő fizeti, hanem szeretett népe. Miközben a...
Emlékeznek még Szarka Gábor nevére? Ő az a fazon, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) heves szakmai és politikai vitát gerjesztő “modellváltását” levezényelte és aki...
Az ünnep miatt változik a vonatok és a Volánbusz járatainak közlekedési rendje. A vonatok október 22-én az ünnepnapi, 23-án a vasárnapi, 24-én már a munkanapi menetrend...
Ugye emlékeznek az orbáni döntésre, miszerint nem is válnánk rendes sportoló nemzetté, ha a kormány a pénzünkből nem fizetne elő 10 ezer példányban a Nemzeti Sportra?...