Tíz megkérdezettből hatan úgy gondolják, hogy az ide érkező EU-s fejlesztési pénzek jelentős része korrupciós csatornákon magánzsebekbe vándorol.
Hadházy Ákos szerint már százezres nagyságrendben csatlakoztak az általa kezdeményezett Ne hagyjuk büntetlenül! nevű akcióhoz. A független képviselő az Index kérdésére válaszolva elmondta: az a célja,...
Kezdeti vonakodása ellenére Málta is csatlakozott az Európai Ügyészséghez, amely így az együttműködés huszonkettedik tagállama lett.
Mások három kudarcos próbálkozása után kezdeményezne ismét népszavazást az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról az MSZP, miközben a Nemzeti Választási Bizottság az ilyen kérdések hitelesítését minden esetben...
Magyarországnak továbbra sem áll szándékában részt venni az Európai Ügyészség (EPPO) létrehozásával megvalósuló megerősített együttműködésben, az álláspont esetleges felülvizsgálata jelenleg nincs napirenden – közölte Trócsányi László...
Márki-Zay Péter felvetette ezt a kérdést, – ahogy arról a Városi Kurír is beszámolt – ami bennem is felvetődött már a napokban, hogy legyen népszavazás itthon...
Oroszország megtiltotta a beutazást az Európai Unió nyolc állampolgárának, köztük David Sassolinak, az Európai Parlament elnökének és Jörg Raupachnak, a berlini ügyészség vezetőjének.
Rögvest az elején említsük meg, hogy Gulyás Gergely nem "akárki a magyar politikai életben", ő a Miniszterelnökséget vezető miniszter, így amit mond, az felfogható hivatalos álláspontnak....
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a vita során elmondott felszólalásában "beteges politikai elvakultságnak" nevezte, hogy az EP a világjárvány, a gazdasági válság, az...