Márki-Zay: A kormánykritikus média újságírói sem mindig elfogulatlanok… – például az Index?

Márki-Zay Péter közösségi oldalára írt bejegyzésében arra jutott, hogy a regnáló nem elégszik meg azzal, hogy az írott és elektronikus médiapiacot zömében magénak tudja, de a megmaradt, elvileg kormánykritikusnak hitt oldalak újságíróit is megkörnyékezi és nem minden siker nélkül.

Tovább

Márki-Zay Péter: a Fidesz hatalmát egyre inkább a forradalom kitörése fenyegeti

A hét elején volt egy éve, hogy megválasztották Hódmezővásárhely polgármesterének, azóta – de persze már előtte is – folyamatos támadásoknak van kitéve. Márki-Zay Péter erről és közéletünk számos kérdéséről is beszélt Németh Péternek adott interjújában.

Tovább

Márki-Zay Péter: készül a Fidesz vörös könyve

Hódmezővásárhely független polgármestere kitette a Facebook- oldalára azt a kemény hangú bejegyzést, amelyben megerősíti, hogy írja a Fidesz vörös könyvét, és nemsokára online hozzáférhetővé teszi a politikai okból végrehajtott kirúgások, hazug lejárató kampányok végrehajtóinak Biszku Béla-díjait.

Tovább

Márki-Zay Péter: Mára Vásárhelyen a fideszeseknek is csak a Fidesztől kell félniük”

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, csütörtökön évértékelő beszédet mondott, áttekintette a megválasztása óta eltelt időszak munkáját. Szóba kerültek az igen erős fideszes ellenszélben végzett tevékenysége eredményei, hiányosságai is. Hódmezővásárhely esetében az is természetes, hogy a városvezető szót ejtett Lázár Jánosról is a mondandójában.

Tovább

Márki-Zay Péter: Mi Hazánk = Fidesz

Két napja került ki a Mi Hazánk budapesti szervezetének oldalára az a grafika, melyben a Jobbik frakcióvezetőjét, Gyöngyösi Mártont próbálják összemosni Heller Ágnessel. Nem kell nagyon jó megfigyelőnek lenni, hogy a Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Egyesület napokban megjelent, Márki-Zay Pétert lejáratni próbáló óriásplakátjaira asszociáljunk.

Tovább

Márki-Zay berágott “az egyébként ellenzékinek besorolt” 24.hu -ra

A tegnapi napon a 24.hu cikket közölt egy hathetes csecsemő 6 évvel ezelőtti haláláról. A bírósági eljárás tegnapi fordulójáról tudósítva az egyébként ellenzékinek besorolt portál sajátos módon az én, illetve a TANÚKÉNT meghallgatott feleségem nevét emelte ki, míg a vádlottak csak kezdőbetűvel szerepelnek, ráadásul az olvasó könnyen bennünket érezhet felelősnek – írja Márki-Zay közösségi oldalán.

Tovább

Elindult Marki-Zay MMM-je!

2018 utolsó napján indította el mozgalmának, a Mindenki Magyarországa Mozgalmának honlapját Márki-Zay Péter. A Hódmezővásárhelyi polgármester arra kér mindenkit csatlakozzon a Kossuth Körökhöz az MMM mozgalmához, hogy az őszi önkormányzati választásokon mindenhol egy ellenzéki jelölt álljon szembe a Fidesz jelöltjeivel.

Tovább

Törpöltek egy jót Márki-Zayék – összeállt a Mindenki Magyarországa Mozgalom

Megtartotta első ülését a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöksége. Az eseményről kiadott közlemény szerint a tagok hisznek abban, hogy egy új politikai kultúrára van szükség, amelyhez minden tisztességes és változást akaró magyar ember csatlakozására számítanak.

Tovább

Márki-Zay Péter: “A szocialisták, a DK-sok, a jobbikosok oldalán állok: ennek a rendszernek mennie kell”

“Előkerülhetnek a Molotov-koktélok…” “Nem biztos, hogy a következő forradalomra újabb 62 évet kell várni” – ezeket a gondolatokat emelte ki a Népszava szerkesztője a hódmezővásárhelyi polgármester sok érdekes gondolata közül az interjú címében és a hosszú, képes cikk elején. Márki-Zay Péterrel Zoltai Ákos beszélgetett.

Tovább