Connect with us

Kerítésen innen

Márki-Zay: „örülök, hogy csak én hibáztam, mindenki más tökéletes volt”

Megosztás

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, az ellenzéki összefogás volt miniszterelnök-jelöltje kapott mostanság apait-anyait a kampányban való szereplése okán. Most a Direkt36 oknyomozó riportjára reagált közösségi oldalán, amelyben az ellenzéki választási kampány színfalai mögé engedett bepillantást természetesen az Ő szemszögéből.

Megosztás

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, az ellenzéki összefogás volt miniszterelnök-jelöltje kapott mostanság apait-anyait a kampányban való szereplése okán. Most a Direkt36 oknyomozó riportjára reagált közösségi oldalán, amelyben az ellenzéki választási kampány színfalai mögé engedett bepillantást természetesen az Ő szemszögéből.

„ÖRÜLÖK, HOGY CSAK ÉN HIBÁZTAM, MINDENKI MÁS TÖKÉLETES VOLT.

Legalábbis a Direkt36 oknyomozó riportjából ezt tudtam meg – azon túl, hogy még engem is hogyan vágott át a hátam mögött a stáb egyes esetekben (ezen bevallom, megütköztem).

– írja Márki-Zay, majd sorolni kezdte azokat a pontokat, melyekről „nem szól a cikk”.

A politikus szerint a kétharmad ellenére vannak pozitívumai az ellenzéki összefogásnak, többek között tartottak előválasztást, ahol 106 közös jelölt személyéről döntöttek, először kampányolt közösen a hat párt, 400 milliós mikróadománygyűjtést hoztak tető alá, 27 ezer szavazatszámlálót delegáltak az ország 11 ezer pontjára, és három roma képviselőt küldtek a parlamentbe.

„Most először félt valóban a Fidesz és Orbán a bukástól, még a választás napján is”

– fogalmaz Márki-Zay. Elismerte továbbá, hogy voltak rossz mondatai a kampány során, de ezek nem indokolják a 20 százalékos különbséget. Elsősorban a hatalmas fideszes túlerővel magyarázta a vereséget.

https://www.facebook.com/markizaypeter/posts/557173252435818

A miértek – szerinte

Márki-Zay és az őt támogató pártok közti adok-kapok folytatódik: a miniszterelnök-jelölt posztjában megnevezett olyan körülményeket, melyek állítása szerint hatással voltak a kampány sikerére, de a cikk nem tért ki rájuk. Szerinte

az előválasztás után egyik párt sem mozgósított igazán október 23-ra, 4 éve még a legkisebb ellenzéki párt is többször annyi saját pénzt költött a kampányára, mint most a hat párt összesen a közös kampányra, továbbá hónapokig ellene kampányoltak, ráadásul „a hetedik frakció megakadályozása fontosabb volt számukra, mint a közös győzelem”.

Márki-Zay több helyreigazítással is élt. Állítása szerint

  • a cikkben idézett parázs vita (melyen a pártelnökök közlik a miniszterelnök-jelölttel, hogy el kell felejtenie a hetedik frakciót, aki ezek után faképnél hagyja őket) valójában a roma képviselőknek biztosított befutó helyekről szólt,
  • a hetedik frakciót a béke kedvéért engedte el, nem a pártok nyomására,
  • napi kampánykérdésekben nem ő, hanem „már sok kampányt levezető magyar és amerikai kampányszakértők” döntöttek,
  • a közös lista miatti pártvitákba egyáltalán nem szólt bele (a három roma képviselőt leszámítva).

talán a legszánalmasabb része a cikknek a «biológiai szükségletek» felemlegetése, ami még ha igaz is, teljesen méltatlan a komoly újságíráshoz, és egyértelműen lejárató célzatú.

Végezetül csupa nagybetűvel zárta a gondolatait:

büszke a kampányára és a kampányban dolgozókra, továbbá hozzáteszi, hogy azt hazugságok és árulások, kiszivárogtatások és beépített ügynökök is nehezítették.

Forrás

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük