A kormánypártok olyan költségvetést fogadtak el, ami bevezeti a Budapest-adót, minden egyes budapestitől elvesz évente 20 ezer forintot. Súlyos sarccal sújtották az önkormányzatokat – kezdte bejegyzését...
Mielőtt közreadjuk a hírt van egy kérdésünk: miért ott és akkor, hiszen ma reggel a hazája rádiójában is bejelenthette volna Orbán Viktor ezt a nagy érdeklődésre...
„A Fidesz-KDNP polgármesterei jó szívvel pályázhatnak majd, az ellenzék polgármestere, amelyik tíz éve rágalmazza a kormányt, „az nem fog tudni jó szívvel semmit sem kérni és...
Az 55 éves román férfi és társa május 30. és június 5. között Budapest V. kerületében rendőrnek kiadva magukat több külföldi turistát igazoltattak, majd drogot és...
Ahogy a múltban, úgy manapság sem kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig...
Szerda délelőtt Lázár János „Közlekedésinfó” címen élőben jelentkezett saját Facebook oldalán. A tájékoztató keretein belül a közlekedéssel kapcsolatos kérdésekről beszél. Elsősorban köszönetet mondott azoknak, akik 2024-ben...
Amikor idáig jutottam Thornton Wilder egyik regényében: „A szörnyeteg olyasvalaki, aki másokat megrémít, aki elnyom másokat, aki minden halandónál erősebbnek érzi magát, csak Isten előtt hátrál...
2024 augusztusában hatalmas hitelt nyújtott a magyar vezetés Észak-Macedónia új kormányának. A szkopjei kormányfő Hrisztijan Mickoszki meghatottan beszélt akkor arról, hogy az 1 milliárd eurós -400.000...
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalos pekingi látogatása során találkozott a Bank of China (BoC) és a China Construction Bank (CCB) vezetőivel. A tárgyalások célja a magyarországi...