Szabad, önálló és erős Budapestet, most! – jelmondattal ismertette az MSZP-Párbeszéd a fővárosi programját. Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője közölte, kivéreztetés és kiszolgáltatottság helyett önállóság kell...
A Békemeneten sem szeretik a kérdéseket. Minek az, csak megzavarja a behülyített elmét! Még a végén elkezd gondolkodni! Újságírót vertek a békés Békemeneten. Békés Békemenetelők A...
A Testről és lélekről című alkotás, Enyedi Ildikó rendezése nyerte el a legjobb játékfilmnek járó Magyar Filmdíjat, az elismerést vasárnap este Budapesten, a Vígszínházban megrendezett gálán...
Ujhelyi István, szocialista EP-képviselő, Facebook oldalán nyílt levelet írt Deutsch Tamás, fideszes EP-képviselőnek. A levelet az alábbiakban szó szerint közöljük. Tisztelt Deutsch Tamás kolléga! Olvasom a...
Gábor Miklós a magyar színháztörténet egyik legnagyobb, legemlékezetesebb alakja volt. A mai színházjáró közönség már nem találkozhat nagyszerű alakításaival, de a filmek megőrizték tehetségét, lenyűgözően megformált...
Hódmezővásárhely ma polgármestert választ, a tét pedig – amitől a kormánypártok láthatóan rettegnek is – jóval több annál, mintsem, hogy ki üljön a város vezetői székébe....
Jó hírünk van! Ma országosan elkezdődött “futballtavasz”, csak az időjárás nem volt hajlandó tudomást venni a Magyar Labdarúgó Szövetség döntéséről. Újpest például elesett a harcban. A...
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, március 16-án különleges 1848 méteres zászlósfutást szerveznek. Helyszín: az Andrássy út. Zászlóanya: az 1956 emlékét sikeresen meglovagoló Wittner Mária. Pestiesen szólva, a...
Gábor Miklós a magyar színháztörténet egyik legnagyobb, legemlékezetesebb alakja volt. A mai színházjáró közönség már nem találkozhat nagyszerű alakításaival, de a filmek megőrizték tehetségét, lenyűgözően megformált...