Nebaz’mán, drága egykomám! Eddig erről nem volt szó! Mármint, hogy hitelt is veszel fel. A mi kontónkra, persze. 1500 milliárdot. Nem! Rosszul gondolják! Nem a szittya...
Ilyen-olyan lesifotók után most végre Kajdi Csaba – Cylának hála egy nagyon valóságillatú tudósításhoz juthat az internet népe. Ime a nemzet hajója, ahogy a Cannes-i kikötőben...
Németh Szilárd kemény napokat tudhat maga mögött, amíg mi gondtalanul hétvégéztünk, meg javítgattuk, amit a múlt hét viharai tönkretettek a környékünkön, a szomszédban háborúztak az ottaniak,...
"Jó hír: már a kertészek is végeztek, a státusztörvény vitájának indulásának napjára teljesen elkészült a nagy mű. Már csak a medencéket (kettő van belőle) és a...
Nem drágult a villanyáram Németországban az utolsó atomerőművek áprilisi lekapcsolása miatt – állapította meg a szövetségi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) a bajor tartományi közszolgálati médiatársaság (Bayerischer Rundfunk...
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az...
Vasárnap megkezdi a kereskedelmi áramtermelést a finnországi Olkiluoto 3 (OL3) atomerőmű, Európa legnagyobbika - jelentette be szombaton az üzemeltető társaság, a Teollisuuden Voima (TVO).
Az MVM Zöld Generáció Kft. 9,4 milliárd forintos beruházással 23,97 megawatt (MW) csúcs kapacitású naperőművet épített uniós támogatással Szeged határában.
Már megint írt. Én pedig, mint udvarias ember, válaszolok! Többször nyilatkozta, hogy anno verte az apja, de egy valamiért biztosan nem járt büntetés neki sajnos, -bár...