A magyar politika célja és értelme, hogy a magyar nemzet fennmaradását és életminőségének javulását biztosítsa - mondta az Országgyűlés elnöke hétfőn a Rákóczi Szövetség Összmagyar Egyetemista...
"A halál kultúrája jegyében fel akarják számolni a nemzeteket, és az azok védelmére hivatott nemzeti államokat". Emellett a halál kultúrája el akarja törölni azt a keresztény...
A képviselő az Országgyűlés szavazásain köteles jelen lenni. A napirend elfogadása pedig olyan aktus, amely elvileg kötelező részvételhez kötött – olvasható ki a Fidesz által alkotott...
A „Ház” fideszes elnöke Kövér László, a rendkívüli parlementi ülés helyett a gyerekeknek hintette az igét.
A magyar parlament "házmestere", Kövér László már számtalan alkalommal bebizonyította, hogy akkor is beszél, amikor mondandójának a gyűlölködésen kívül semmi egyéb tartalma sincs. Amit azonban ez...
Aki Kövér Lászlóhoz eddig csak kackiás bajuszát társította, annak pénteken nagy meglepetésben lehetett része: hősünk fizimiskája teljes átalakuláson ment keresztül. Ez mindenképpen elhanyagolható mellékszál, hiszen a...
Kövér László bizonyos elemeiben meglepő módon kibeszélő típusú interjút adott az Inforádió Aréna című műsorának, más témákban viszont felböfögte az Orbáni kommunikáció kötelező elemeit.
Érdekes hasonlóságra derített fényt feltehetően akaratlanul Németh Szilárd bejegyzése: Orbán Viktor és Kövér László nem divatőrültek - legalábbis a telefonok terén. Mindketten megálltak kütyüvásárlás-ügyben a butatelefonoknál,...
A 220 esztendős Nemzeti Múzeum mint a magyar emlékezet háza nemcsak alapításakor volt több, mint múzeum, hanem napjainkban is. Ez az intézmény több mint két évszázada...