Az Alkotmánybírósághoz, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságához is fordulhat Gyurcsány Ferenc, ha úgy ítéli meg, hogy sérült a szólásszabadsághoz való joga, amikor Kövér László a...
Az országgyűlés őszi ülésszakának kezdő napján Kövér László Otbán Viktor házelnöke azért vette el a szó Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöktől, a DK alapító elnökétől, mert hazaárulónak...
„Szegény” Kövér László házelnök-közszolga vághatta a centit a parlament nyári szünetében, hiszen senkit nem tudott nagy nyilvánosság előtt megbírságolni, leugatni, ki- és elutasítani, így nem csoda,...
Kemény világ köszöntött ránk, ha mint munkavállaló valamelyikünknek „nem áll módjában” tenni a dolgunkat, ez esetben számolhatunk azzal, hogy a munkaadónk seperc alatt kipenderít az állásunkból....
„Kövér elvtárs megint rosszat szólt.” Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet...
Kövér László az Országgyűlés elnöke levélben gratulált Roberta Metsolának, az Európai Parlament (EP) újraválasztott elnökének, egyben együttműködését kérte az “antidemokratikus eljárások” megakadályozásában. …egyszer majd kérünk valamit…....
Mialatt Orbán Viktor körbrázza magát, ahol csak tudja, addig Kövér László házelnök áll, mint egy strapabíró cövek, nem felejt, nem tanul és nem bocsát meg, -melyik...
Kövér László erre közel egy hónapig nem válaszolt, ma, a konferencia előtt egy nappal jelezte, hogy nem engedi be a Parlamentbe a rendezvényt – olvasható Bedő...
Ahogy Bodrogi Gyula esetében is érthetetlen, hogy a fantasztikus tehetsége és színészi múltja fényében miért érezte szükségét annak, hogy percember-politikusok pózoljanak vele, úgy a Korda-Balázs pároshoz...