Kerítésen innen
Kövér László állítólag elvhű és ennek okán nem tűzeti ki az unió zászlaját a magyar elnökség alatt sem a parlamentre
Mialatt Orbán Viktor körbrázza magát, ahol csak tudja, addig Kövér László házelnök áll, mint egy strapabíró cövek, nem felejt, nem tanul és nem bocsát meg, -melyik elmeállapot tünete is ez?- így tovább szégyenkezhetünk amiatt, hogy Európa Uniós tagállamként, amikor Magyarország a szervezet soros elnöke, nem lobog uniós zászló az ország házán.
…és Kövérnek hétfőn is lesz állása….
Vajon Kövér László ki fogja-e tetetni az Európai Unió lobogóját a Parlament épületére, tekintettel arra, hogy Magyarország látja el az EU elnöki tisztét 2024 július elsejétől az év végéig?
– tette fel a kérdést a Magyar Narancs az Országgyűlés Sajtóirodájának. Sem a válasz, sem pedig annak indoklása nem túl meglepő:
Kövér László nem fogja kihelyezni a EU-lobogót az uniós elnökség ideje alatt sem, mégpedig azért nem, mert
- egyrészt tartja magát az elvéhez,
- másrészt amúgy sem kötelező.
Törvény van róla….
A 2004. évi XXIX. törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy
amennyiben a feltételek adottak, az európai zászlót ki kell tűzni, vagy fel kell vonni azon középületeken, illetve középületek előtt, amelyek esetében a nemzeti zászlót is ki kell tűzni, vagy a nemzeti lobogót fel kell vonni,
de meghatározott intézmények, például
az Országgyűlés épülete ez alól kivételt képez.
Mi leng az EU-zászló helyett?
A székelyföldi autonómiára utaló székely zászló, amelynek kitűzésére szintén nem kötelezi Kövért a törvény, de saját döntése szerint elrendelte azt. És meddig? 2014-ben Kövér irodája azt közölte a Naranccsal, hogy addig,
„amíg Romániában jogellenesen és az európai szellemiséggel ellentétes módon tiltják és büntetik a székely zászló használatát.”
Friss
- Dézsy Zoltán -ne szégyellje, ha eddig nem tudta, ki Ő- elhappolta Hadházy elől és 4 napra stoppolta az Erzsébet hidat
- A Pride-látvány mintájára, ‘ha hosszan nézi valaki Mészáros Lőrinc úr arcképét, akkor közbeszerzés-nyertes milliárdossá válik’?
- Ujhelyi: akkor ez ennyi volt. Nem publikálok több véleménycikket az Index-en – Olvassa nálunk!
- Éttermi verekedésbe keveredett a sportoló – Kórház lett a vége
- Perintfalvi Rita mű- és korelemzése: az a rúzs az ajkadon Viktor…
- ‘A Lázárinfókon nincs sunnyogás: bárki, bármiről kérdezhet, én pedig válaszolok..’ – ‘Bárki-szállítás’ kilométertől függő jutányos áron?
- 6 csillagjegy májusi aranyélete – Akik túllátnak az orrukon….
- Világszám: húsvéti hímes Fidesz-kommentált áhitat
- Óriási hír érkezett a magyar női vízilabda válogatottról
- Trump toppantott: nem ér a nevem!