Megtörve a hírzárlatot és véget vetve a találgatásoknak Tucker Carlson közösségi oldalán jelentette be, hogy nem véletlenül látták szemfülesék korbászol Moszkvában, Vlagyimir Putyint ment mikrofonvégre kapni.
„Kedves Fruzsina, minden tisztelettel kérlek, hogy ne keverjük ide a 2006-os ügyet, már csak az akkori áldozatok emléke miatt se. A mostani eset végtelenül egyszerű, született...
Egy újabb "nem publikus" gigaberuházás -"mini-Dubaj"- van készülőben, amiről a kormány hallgat, a területileg érintett budapesti kerületek és maga a főváros önkormányzata is úgy nyilatkoztak, hogy...
Rögvest az elején említsük meg, hogy Gulyás Gergely nem "akárki a magyar politikai életben", ő a Miniszterelnökséget vezető miniszter, így amit mond, az felfogható hivatalos álláspontnak....
Varga Judit búcsúja, ahogy "hivatali sikerei' is javarész csúsztatásokra, elhallgatásokra épült
A társadalom apolitikussá vált, pontosabban azzá változtatták: nemcsak le vagyunk butítva, hanem el is várják tőlünk, hogy ne foglalkozzunk közügyekkel. Így azt sem tudni, mi lehet...
Varga Juditnak nem kell megvárni, míg kikerül Brüsszelbe, más itthon olyan állást bíztak rá, ami nekünk adófizetőknek havi 1 millió forint többletkiadást jelent. Kedd délelőtt megjelent...
Varga Judit, az éppen két pad közötti állapotban lévő -már nem igazságügyminiszter, de még nem EP-képviselő- közszolga hazai terepen, a HírTV-ben adott interjút arról, hogy miként...
„Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni”– ezekkel a szavakkal jelentette be Varga Judit, hogy...