A Havas féle látlelet legérdekesebb újdonsága: egyre több beteg nem hajlandó narancssárga papírpohárból kávét inni. Végül megegyezünk, hogy ha nem muszáj, mi se kérünk narancssárga poharat.
Tóth László március elején váltotta a Péterfy kórház élén a nyugdíjba vonuló korábbi vezetőt, Sásdi Antalt. Tóth addig a Belügyminisztérium helyettes államtitkára volt, és a beszámolók...
Márciusban a kormány elvette a Magyar Orvosi Kamarától az orvosi hivatás etikai önszabályozásának lehetőségét, azaz az etikai kódex elkészítésének és az etikai ügyek kezelésének jogát. Ezzel...
Korán reggel egy kis ébresztő nem árthat. Bizony, az alábbi megértéséhez szükség van a jól átaludt éjszaka nyugalmára. A címben szereplő Kis Grófo mostanság arról híres-híhedt,...
„Pakolunk. Néhány nap, és itt hagyjuk Magyarországot. A családtagjainkat, a barátainkat, minden ismerősünket, a teljes eddigi életünket. Nincs ebben semmi vidámság. Nem azért megyünk el, mert...
Ugyan most sem felhőtlen a téma, amiről Gálvölgyi János beszélt a Blikknek, de mégis jó hír, hogy nem betegsége kapcsán kérdezték a színészt, hanem annak okán,...
Szinte mindenre ott a megoldás a csillagokban, miért éppen a pályaválasztásban ne segítenének? A különböző csillagjegyek horoszkópképletében a Medium Coeli tengely jelzi, hogy mely szakma lenne...
Ez egy elmaradt riport. Nálad maradt el, úgy érzem úgy tisztességes, hogy nálad fejezzem be. Ennyivel tartozom neked – mondta Gálvölgyi János a Fókusz riporterének, aki...
A magyar kultúra gyökérzete olyan sűrűn szövött, hogy amikor összetartozásról beszélünk, akkor az nem vágyálom, nem múltba révedés, hanem ennek "a szövetnek az ápolása"