Feldúltan mesélte Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője, hogy mi mindent kellett átélnie szerdán a parlamentben, Nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy Budai képviselő életveszélyben volt...
Anarchiába hajló, eszetlen rendbontás történt szerdán az Országgyűlésben és a Parlament előtti téren - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Inforádió Aréna című műsorában csütörtök...
Az ellenzéki pártok szerint nem volt jogszerű a héten tartott parlamenti ülés, így nem is volt ülés. A házelnök azonban már ki is szabta a hétfői...
Az MTI közleménye szerint a parlament házbizottsága rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy a rabszolgatörvényhez érkezett közel 3.000 módosító javaslat nyilvánvaló obstrukció, ezért javasolják a házelnöknek, hogy...
Az MSZP újra kezdeményezni fogja, hogy ötven százalékkal emeljék meg a családi pótlékot - közölte a párt frakcióvezető-helyettese.
Rabszolgatörvény így nevezte az MSZP frakcióvezető-helyettese a munka törvénykönyvének munkaidő-szervezéssel összefüggő módosítását.
Rengeteg ötlet látott napvilágot, hogy mire lehetne használni az aktuális nemzeti papírost. Mivel "TomPapa" semmirevalónak tartja a konzultáció kérdéseit, elgondolkodott az újrahasznosítási lehetőségeken a szombathelyi Kóbor...
Nem hitelesítette az egyetemi tandíjjal kapcsolatos és az állami vezetők VIP egészségügyi ellátásának megszüntetéséről szóló népszavazási kérdéseket az NVB.
A kormány tagjait kórházi kezelésük esetén egyágyas, szállodai minőségű kórteremben helyezik el, úgy, hogy 12 fős tárgyalót is igénybe vehetnek.