Bulvár
Paranormális: a kísértetjárta kőbánya – pincerendszer és környéke
Ha egy baráti társaságban a kísértet-járta helyek kerülnek szóba, csak nagyon ritkán emlegetik a kőbányai pincerendszert, holott az egykor pezsgő életet élő helyről mára egészen különös hírek terjengenek. A helyi közbeszéd szerint kísértetjárta hellyé vált.
Bánya, vagy kísértettanya
Eredetileg bányaként használták, innen származnak a főváros összes fontosabb épületéhez szükséges kövek, például a Lánchíd, a Halászbástya, vagy a Parlament is ezekből épült.
Ezek alapján a pincerendszerről senki sem gondolná, hogy kísértetjárta, holott ez a jelző a közelben lakók elmondása szerint korántsem áll távol a valóságtól.
Kísértethistóriák a pincerendszer környékéről
Éppen a pincékhez közeli téren játszottunk az utcabéli gyerekekkel, mikor két járókelő beszélgetéséből meghallottuk, hogy két második világháborús német katonát hoztak fel élve a pincéből
-meséli egyik interjúalanyom, aki egy gyerekkorában, az 1950-es évek elején történt eseményekre emlékezett vissza. A katonák szerencséjükre éppen a konzervraktárba ragadtak be, ezért voltak képesek hosszú éveken keresztül életben maradni. Állítólag volt egy harmadik társuk is, ám ő sajnos nem élte túl ezt a megrázkódtatást. Csodás megmenekülés, hiszen ahhoz, hogy az ember évekig életben maradjon elzárva a külvilágtól, az élelem nem elég, nekik kettőjüknek mégis, hogy sikerült?
A pince-közeli Csajkovszkij park sötét árnya
Egy másik helyi, aki a mai napig a legendák övezte Dreher villának otthont adó Csajkovszkij parkhoz közel lakik, meséli:
„Egyik este kiültünk beszélgetni néhány barátommal a park egyik padjára. A traccsparti igencsak elhúzódott. Olyannyira, hogy még valamivel éjfél után is ott voltunk, annyira belemerültünk. Nyugodtan, jókedvűen folyt a beszélgetés, míg észre nem vettük az egyik barátunk rémülten mered a park névadójának, Csajkovszkij-nak szobrára. Mi is odanézünk, és megláttunk egy, a sötétségnél is sokkal sötétebb emberalakot, ahogyan a szobornak támaszkodva figyel. Mindannyian felugrottunk az ijedségtől, és menekülőre fogtuk. Szerencsére az entitás nem követett minket.”
Szellemidézés, elképesztő sikerrel
„Egy másik alkalommal, egy vérfagyasztó kihívás keretein belül pontban éjfélkor hátramenetünk a Dreher villához, hogy kimondjuk azt a nevet háromszor, amely az épület kerítésén olvasható, szintén háromszor. A környékbeli legenda szerint egy Míra nevű lány írta fel a nevét, mielőtt öngyilkos lett volna rejtélyes, máig tisztázatlan okokból.
Körbe álltunk, és mikor éjfélt ütött az óra, egyszerre kimondtuk a baljós nevet.
Míra! Míra! Míra!
Ekkor igen erős dörömbölésre lettünk figyelmesek a villát élzáró vaskapu másik oldaláról. Egyikünk sem mert közelebb menni, hogy a kőkerítésen lévő repedésen át benézhessen. Végül egyedül bennem volt elég bátorság, hogy rászánjam magam. Odaléptem a repedéshez, és benéztem rajta, mire a dörömbölés abbamaradt. A rés másik oldalán egy bicikli állt a falnak támasztva. Egy pillanatig bámultam a biciklire, mire az pár centire felemelkedett, és a vaskapunak vágódott. Ettől persze úgy megijedtünk, hogy azonnal elszaladtunk, és csak másnap, már világosban mentünk vissza, ám addigra a bicikli szőrén-szálán eltűnt.”
Epilógus
A pincerendszer legnagyobb bejáratát nem más rejti, mint a történetekben többször is előforduló Dreher villa. Tény, hogy a parkban Mírához hasonlóan rengetegen lettek öngyilkosok, és hogy a pincerendszert a világháborúkban menedéknek használták, ahol működhetett kórház is, melyben rengetegen lelhették halálukat, bár a feltételezett kórházról nem maradtak fenn hiteles dokumentumok.
Mindenesetre a villa és az alagútrendszer meglehetősen ijesztő, épp ezért különösen borzongató érzés belegondolni, hogy Kőbányán járva egy esetlegesen kísértetjárta pincerendszer húzódik a talpunk alatt.
Szerző
Friss
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát