Budapesti hétköznapok
Park a Nyugati pályaudvar környékére, ja persze, ahogy azt Móricka elképzelte….
Magánkézbe vándoroltatna a kormány Budapesten, a Nyugati pályaudvar környékén lévő vasúti területeket és ezzel kivonulna az állam a területek fenntartásából, fejlesztésből. A terézvárosi önkormányzat szerint erről szól az az ingatlanhasznosítási pályázat, amit a napokban írtak ki, és amely ellehetetlenítené a Podmaniczky park létrehozását, melynek megvalósításáért a VI. kerület évek óta küzd.
A magánkéz beteszi a (saját) lábát
A terézvárosi önkormányzat közleményében azt írta:
a pályázati kiírásból kiderül, hogy a kormány kiemelt nemzetgazdasági érdekre hivatkozva a a terézvárosi önkormányzat és a kerület valamennyi lakójának érdekeit semmibe véve dönthet a terület sorsáról, és azt egy szerződéssel magánkézbe adhatja.
Az önkormányzat szerint a pályázat nem rendelkezik a zöldfelületi arányról, tehát a tervezett park helyett az egész terület beépíthetővé válik.
„A kiírással nem csak a zöldfejlesztés, hanem a közlekedésfejlesztés is a süllyesztőbe került, pedig sokat segített volna a Nyugati és az elővárosi vasút fejlesztése, mert ezzel jelentősen csökkent volna a Budapesten átszállásokkal vagy autóval közlekedők száma”
– olvasható a közleményben.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
„Mindig is hazugság volt a kormány parképítési szándéka”
A Podmaniczky park létrehozásáról évekig tárgyalt Terézváros önkormányzata a Lázár János vezette minisztériummal. A megvalósulás érdekében a terv miniszteri biztost is kapott Kovács Balázs Norbert személyében az önkormányzati kampány idején, holott az önkormányzat szerint
„a mostani pályáztatást látva szó sem lehetett arról, hogy a minisztérium komolyan dolgozott volna a park megvalósításán. Mindezek után egyeztetés és előzetes tájékoztatás nélkül írta ki a szaktárca a pályázatot, amely megfosztaná a belvárost attól, hogy levegőhöz jusson, hogy épületek helyett fák, beton helyett park legyen Nyugati melletti rozsdaövezetben”
– áll az önkormányzat közleményében. Soproni Tamás polgármester közölte:
először levélben fordul Lázár Jánoshoz, hogy vonja vissza a hatályos kiemelést, illetve a pályázatot is, melyre a kerület vezetője szerint ennyi idő alatt legfeljebb azok tudnának bármiféle dokumentációt összerakni, akik előre készülhettek a kiírásra.
Látványterv (HVG)
Soproni úgy véli, a kormánynak kötelessége egyeztetni az érintettekkel.
„Hogy ezt elősegítsük, addig is elindítjuk az építési szabályzatunk módosítását, hogy biztosítsuk a park megvalósulását. Terézváros önkormányzata változtatási tilalmat is elrendel a teljes területre, és a lakók érdekeit képviselve minden lehetséges eszközével fellép az ellen, hogy a kormányzati szándék keresztülhúzza a kerületiek akaratát”
– közölte a polgármester.
Csak úgy…
2016-ban ez volt a „leányzó fekvése”: „másfél kilométeres zöldterület létesülne 2022-ig a Nyugati pályaudvar mentén, ehhez azonban két évre bezárnák a felújításra szoruló pályaudvart is.
A 25 hektáros park nagyjából 1,2 kilométeres területen, a Teréz körúttól a Dózsa György úton keresztül egészen a Hungária körútig terülne el, sétánnyal, parkkal.
A zöldövezeti sétány egy része a talajszinten, a másik része a befedett vonatsíneken futna. Ennek kiépítéséhez két évre bezárnák és felújítanák a Nyugati pályaudvart is. A tervek szerint minderre a 2017-es előkészítés után 2018-tól kerülhetne sor, a sétány pedig teljesen 2022-re készülne el. Lakóházak, irodaház és üzletközpont a tervek szerint nem épülne a területre, lenne viszont játszótér, sportolásra alkalmas terület, szökőkút, vendéglátó egységek és kisebb kulturális helyszínek is. A terület alapvetően zöldterület lenne, még a befedett sínek fölötti területen is ültetnének fákat, ahogyan azt a közeli Westend bevásárlóközpont teraszán is megtették. A sétány összeköttetésben állna a Városligettel, illetve azon túl a Hungária körúttal is, a Mexikói útnál parkoló is létesülne….”
Friss
- Az emberség kellékei – Alföldi Róbert jelmeze és Kováts Adél széke is kalapács alá kerül – Licitáljon, hogy segítsen…
- Magyar György: a NER ámokfutásánál a pártállam gyülekezési törvénye is tisztességesebb volt
- Kimaradni, benn is lenni, sok pénzt kapni, elmulatni!
- ‘Most kell lépni’ – demonstráció a Ferenciek terén
- Vitézy Dávidnak van egy ötlete: barátaival leült a terepasztalhoz, kipöckölte az összes zavaró tényezőt (a kerületi önkormányzatot, a lakókat, az autósokat) és azt mondta: akkor ez így lesz
- Bohár-életmű: ’15 éve kergetem őrületbe a politikusokat’ – Lesz mit mesélni az unokáknak…..
- Hogyan válasszunk nyári gumit az ADAC 2025 teszt alapján?
- Győzött-e a DK? Vajon mire gondoltak a Varju Lászlóra szavazók?
- Dietz Gusztáv alaposan kiosztotta Szoboszlai Dominikot a törökök ellen elszenvedett vereség utáni nyilatkozatáért
- Orbán-eligazítás a nagyköveteknek: ‘ezt kürtöljék világgá!’