Kerítésen innen
Parragh Lászlónak is jutott hely a Budapest Airport igazgatóságban
Június 6-án jelentette be a Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, hogy az állam „visszaszerezte” a Budapest Airport Zrt.-t, és még aznap döntöttek az igazgatóság és a felügyelőbizottsági tagok cseréjéről is – derül ki a 24.hu információja szerint a cégiratokból.
Nagybevásárlás
A Budapest Airport Zrt.-ben 80 százalékos részvénycsomagot szerzett a magyar állam – a nagybevásárlásait intéző Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-n keresztül –, és 20 százalékos pakettet vett a társul választott francia Vinci Airports. Az utóbbi feketeöves szakmai befektetőnek számít, több mint 70 repülőteret üzemeltet 14 országban, ez a cég üzemelteti ezentúl a ferihegyi légibázist is. Az ügyletben a vételár 3,1 milliárd euró, az átvállalt hitel 1,44 milliárd euró.
Megfelelő ember….
A bejelentéssel szinte egy időben Budapest Airport teljes igazgatósága és felügyelőbizottsága lemondott, a testületek új összeállításáról pedig megszületett a döntés alapítói határozat formájában. Az új tagok még bejegyzés alatt álltak, de a cégbíróságnak már leadták a változásbejegyzési kérelmet.
Az igazgatóságba a Corvinus delegáltjai:
- Lóga Máté,
Az igazgatóság elnöke Lóga Máté, a nemzetgazdasági minisztérium gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkára lesz. Lóga korábban a jegybankban és a Miniszterelnöki Kabinetirodán is megfordult.
- Antal Ferenc,
(Antal Ferenc, a nemzetgazdasági minisztérium stratégiai tranzakciókért felelős helyettes államtitkára, őt a magánszférából igazolták, korábban megjárta a legnagyobb tanácsadó cégeket, dolgozott a KPMG-nél, az EY és a Deloitte kötelékében is.)
(Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke – magánérdekeltségein kívül – egész kis cégbirodalmat épített ki az iparkamara köré, és olyan fontos pozícióra is érdemesnek találták, mint a Mol Nyrt. igazgatósági tagsága. Ott a tiszteletdíjat tekintve lepipálta még Magyarország második leggazdagabb emberét, Csányi Sándor OTP-vezért is.)
(Guller Zoltán, a Magyar Turizmus Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke egy ideje már nemcsak a turizmusban oszthatja a milliárdokat a NER-holdudvar vállalkozásainak, hanem az informatikában is kulcspozíciót tölt be, a Digitális Magyarország Ügynökség Zrt. vezérigazgatója. Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter Gullert egy időre miniszteri biztossá is kinevezte, és a Rogán-bizalmasokkal tűzdelt Vodafone Magyarország Zrt. igazgatóságába is bekerült.)
Az állam képviselői a felügyelőbizottságban
- Torzsa Andrea, a Corvinus Zrt. vezérigazgatója,
- Túri Anikó a nemzetgazdasági minisztérium közigazgatási államtitkára és
- Szabó-Szombati Tibor ügyvéd.
A Vinci Airports egy tagot delegált az igazgatóságba,
Emmanuel Robert Menanteau a Vinci honlapja alapján hosszú ideje a légiiparban tevékenykedő szakember, a csoporton belüli munkamegosztásban az Egyesült Államok, Észak- és Kelet-Európa, valamint Délkelet-Ázsia területért felelős igazgató. A felügyelőbizottságba a franciák delegáltja Rémi Guy Ferdinand Maumon-Falcon de Longevialle, aki 2018 óta a Vinci Airports pénzügyi igazgatója, korábban, a közel-keleti és közép-ázsiai régió projektigazgatójaként több repülőtér-felvásárlási projektet irányított.
Friss
- Unalmas… na az biztosan nem lesz! – Horoszkóp az év 5. hétvégéjére
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban