Kiemelt hírek
Méltó helyet keres a Születés — Péli Tamás emlékére
Az 1948-ban született Péli Tamás, a „festő fejedelem”, a kortárs magyar piktúra kiemelkedő egyénisége ma lenne 72 éves. Péli Tamásra jellemző a roma képi és hitvilág keveredése a reneszánsz művészet formanyelvével és a realista ábrázolás ötvözése expresszív-szürrealista gesztusokkal. Tanítványait ráébresztette a technikai képzettség szükségszerűségére, a roma hagyományokhoz kötődő elemek tudatos használatára.
Pannó a Holland Akadémia falán
Már kiskorától nagy kedvvel rajzoló fiatalember alapozó tanulmányait a Képző- és Iparművészeti szakiskolában végezte. Nem sokkal ezután – a beküldött munkáit megismerve – hívták meg a holland Királyi Művészeti Akadémiára, ahol tanulmányai végeztével diplomamunkája első díjat kapott. Ezután készíthette el azt az 50 négyzetméteres pannót, amely a Holland Akadémia falát díszíti. Sikeres kiállításaival azonban mit sem törődve 1974-ben visszatért Magyarországra.
Itthon, ahogy tanítványa és barátja, Szentandrássy István írta visszaemlékezésében, „tábortüzeket gyújtanak Cholival, Ruva Farkas Palival, Péli Ildikóval és első zseniális tanítványával, Bunda Jánossal, aki hihetetlen érzékenységgel követi mesterét. Nagyon fázik ez az ország … a tűz mellé húzódnak, ahol aztán a rákospalotai csodálatos klubban már Daróczi Ági, Cséplő Gyuri, a Rom Som együttes is segíti Cholit és Pélit gigászi sorsvállalásukban: megszerezni az anyaországhoz való jogot, ezzel megszüntetve az európai romák legbántóbb és legárvább érzését.”
Tanítványait ráébresztette a technikai képzettség szükségszerűségére
Péli Tamásra jellemző a roma képi és hitvilág keveredése a reneszánsz művészet formanyelvével és a realista ábrázolás ötvözése expresszív-szürrealista gesztusokkal. Tanítványait ráébresztette a technikai képzettség szükségszerűségére, a roma hagyományokhoz kötődő elemek tudatos használatára. Az általa megteremtett iskolát máig jellemzi a balladisztikus hangvétel és a sajátos szimbolikus ábrázolási mód.
Egyik legjelentősebb művének keletkezéséről így vallott: „Hollandiában mindig dédelgettem magamban egy nagyon-nagy történetet. Azt, hogy itt Magyarországon hogyan és miképp élnek vagy fognak élni a cigányok. Azt meg kéne valahogy festeni. 1983-ban fogtam hozzá, és akkor ezt a 42 négyzetméteres képet sikerült megfestenem az Andrássy kastélyban, a tiszadobi gyermekvárosban.”
Ennek a képnek a története maga a születés
A döntően roma gyerekek által lakott intézet falán egyrészt megjelent az akkori roma kutatásokat összegző eredetmítosz, amely összecseng a világ számos eredetmítoszával (az első gyermek, Manus, akit itt a Paradicsom földje nemzett a szűz Kálinak, s persze a kígyó), másrészt utal a roma történelem magyar vonatkozására (pár jellegzetes roma foglalkozást megjelenítő alak). A mű kapcsolódik a magyar történelemhez (például az 1848-as szabadságharcban harcoló romák), és megjelenik benne a fájdalom, a bánat, az erőszakos katonák, az ördög és a hatalmi címerállat, a sas, és végül az egyetemes történelem legnagyobb szégyene, a holokauszt. S bár a műnek sok rétege van – az írástudó férfiak és nők központi szerepe –, a már-már oltárképi alkotásnak a legnagyobb és máig aktuális üzenete a gyerek. Péli hitte és vallotta, hogy az ő oktatásuk a jövő, amely majd felülírja az előítéleteket, a rasszizmust és a szegregációt.
2010-ben – a tiszadobi Andrássy kastély turisztikai célú értékesítésekor – lebontották a pannót és a nyíregyházi Jósa András Múzeumba vitték. A négy darabban lévő festmény temperált körülmények között, szakszerűen tárolva várja további sorsát – mint azt érdeklődésünkre Madár Xinema művészettörténész elmondta.
Hova? Tovább!
Több elképzelés is ismeretes az elmúlt évekből, melyek legtöbbje a cigányság kultúráját bemutató múzeum tervével próbált a kép elhelyezésére megoldást találni. Sajnos azonban egyik sem ért célba. Ezért aztán a monumentális kép jelenlegi elhelyezése – minden szakszerűsége mellett is – méltatlan Péli Tamás művészetéhez, iskolateremtő tevékenységéhez és egykori közéleti szerepvállalásához is.
A művész üzenete a gyűlölet ellen, a többség és kisebbség együttélésének mindennapjairól, a következő generáció iránt érzett társadalmi felelősségről mindmáig érvényes. Akkor és csak akkor lesz méltó ennek a nemzeti műkincsnek a helyzete, ha az üzenetét nem egy homályos raktárba őrizik a jövőben, hanem a nyilvánosság elé tárjuk. Ezért kell méltó helyen, bárki számára látogathatóvá tenni. Fogjunk össze, és segítsük ezt az álmot megvalósítani, mert enélkül minden szép születésnapi megemlékező mondat üres frázis marad.
(A cikk először a Népszavában jelent meg, a szerző engedélyével közöljük)
