Einstein: „Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy nincsenek csodák. Vagy pedig abban, hogy a világon minden egy csoda”

Karácsony van, „ne féljetek!” – mondta az angyal a pásztoroknak, akik kint a szabad ég alatt tanyáztak és őrizték a nyájat. Hirtelen egy égi küldött fénye ragyogta be az éjjeli sötétséget, amitől a pásztorok megrettentek. Ezért az angyal azt mondta nekik, hogy „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok a tudtul nektek: Ma megszületett a Megváltó! A jel pedig az lesz, hogy találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket” – idézte ünnepi posztjában Perintfalvi Rita lelkész a Bibliát.

Milyen különös, hogy az Isten angyala nem Heródes királyhoz, s nem is a jómódú gazdagokhoz vitte el az örömhírt, hanem a legkisebb, a legszegényebb emberekhez: a pásztorokhoz

Akiknek éppúgy nem volt hajlék a fejük fölött, ahogy Máriának és Józsefnek sem, amikor Betlehemben szállás után keresgéltek. De nem fogadta be őket egyetlen fogadó sem, így végül egy istállóban, barmok között tudták meghúzni magukat és itt jött a világra a Mester, aki az Isten Fia. Milyen végtelenül abszurdnak tűnhet az, hogy van egy mindenható Isten, aki lényegében bármit megtehet, de ezzel a hatalommal úgy él, hogy nem él vele. Jézus születhetett volna királynak vagy fáraónak vagy bármilyen hercegnek, mint sok más istenség az emberiség vallástörténetében.

De ő egy egyszerű ács fiaként jött világra, és ráadásul nem is annak bizonyára szép és biztonságos názáreti otthonában, hanem a népszámlálás miatti vándorlásuk révén egy olyan városban, ahol ők is idegennek minősültek. S ki voltak szolgáltatva az emberek jóságának és a jó szerencsének, hogy vajon találnak-e egyáltalán egy helyet, ahol Mária megszülheti gyermekét. Micsoda kiszolgáltatottság lehetett egy állapotos nőnek egy ilyen helyzet! Nem bánhatott volna velük is sokkal kíméletesebben az égi forgatókönyvíró? Bizonyára de. Csakhogy azt sejtem, hogy ennek az egésznek célja volt.

A hit ott kezdődik, amikor megszűnik minden bizonyosság

Nem véletlen, hogy a Biblia egyik leggyakrabban előforduló kifejezése éppen az, amit az angyal mond a pásztoroknak:

„Ne féljetek!”

Ezt elmondta korábban Józsefnek is, aki el akarta bocsátani titokban Máriát, hiszen megtudta, hogy gyermeket vár és azt nyilván pontosan tudta, hogy nem tőle. De hogyan hihetett volna olyasmiben, ami nem magyarázható meg, ami teljes képtelenség?

Csoda. Ismerjük a szót, de nem igazán értjük

Talán ilyenkor karácsonykor mégis egy kicsit jobban feltárja magát előttünk. Mert valahogy gyermekkorunk óta benne van minden karácsonyban a csoda igézete. Pont úgy, ahogy az éjszakát lágyan ellepő hóesés.

Einstein egyszer a következő mondta:

„Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy nincsenek csodák. Vagy pedig abban, hogy a világon minden egy csoda.”

Én is azt gondolom, hogy a világon minden egy csoda. Csak ezt nem igazán tudatosítjuk, természetesnek, magától értetőtőnek veszünk dolgokat, amelyek pedig valójában csodaként vesznek körül minket.

Aki szeret, az nem fél

Egyszerű bölcsesség ez, mégis a megélése is egy igaz csoda. Mária nem félt igent mondani Gábriel angyalnak, amikor egy teljesen lehetetlennek tűnő küldetésre hívta meg őt. József sem félt elhinni az angyalnak azt, ami emberileg lehetetlen. A pásztorok is túl tudtak lépni a bénító félelemérzésen, és elindultak megkeresni a jászolban fekvő gyermeket. Ezek a történetek mind ugyanazt üzenik nekünk. Mégpedig azt, hogy az ember belső ereje – amit a hívők hitnek neveznek – leginkább az egzisztenciális kiszolgáltatottságban, az élet krízishelyzeteiben, az igazán kemény történések és küzdelmek kapcsán mutatkozik meg. Nem tudjuk, hogy honnan jön, mi az a forrás, amiből akkor is erő árad, amikor emberileg úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk a dolgokat tovább csinálni. Ahogy a mondás fogalmazza:

„az erő igazán az erőtlenségben válik nyilvánvalóvá”.

Csoda az, amikor az ember leér a zuhanása mélyére és a talaj, amibe becsapódik nem roncsolja szét. S rájön, hogy nem lett az életének vége, hanem épp ellenkezőleg, megtanult túlélni: egyszer s mindenkorra.

Nem tudnék hinni soha egy olyan Istenben, aki az angyalát a gazdagokhoz és hatalmasokhoz küldte volna el a szegény pásztorok helyett

S nem érdekelne soha egy olyan Isten Fia, aki palotában, selymek között királyként született volna bele ebbe a végtelenül megsebzett világba. Talán csak a kereszténységnek van olyan istene, akinek az ereje abban rejlik, hogy teljesen kiüresítette önmagát, mindazt, ami őt istenné tette, és emberré lett. Egy lett közülünk. Teljesen Isten és teljesen ember. Ehhez az emberhez tudok kapcsolódni. Mert ő emberként is szeret engem és mert ő benne van mindenben, ami emberi bennem. Még a gyengeségeimben és a félelmeimben is.

A hitem pedig pont ezért egyre mélyülő bizonyosság abban, hogy soha nem vagyok egyedül.

Mindenkinek Áldott karácsonyt kívánok szeretettel!”