Banánköztársaság
Perintfalvi Rita: na ide figyeljen, Lázár János! Ön az, aki túl sokat szívott!
Mások mellett Perintfalvi Rita teológus-közéletiszereplő is megszólalt Lázár János legutóbbi trágár posztja kapcsán. Ezt a véleményt se teszi a kirakatba a miniszter.
Olvastátok mit mondott?
Idézem:
„Úgy látom, hogy néhány aberrált, belvárosi, libsi gyereknek megártott a túl sok szívás a hétvégén, és ezért aztán hallucinációik vannak a HÉV-vel, meg úgy általában a világgal kapcsolatban“
-indítja bejegyzését Perintfalvi, majd így folytatja a kioktatást: Nem csupán arról van szó, hogy ilyen kocsmai stílus nem illik egy miniszterhez, hanem arról is, hogy építési és közlekedési miniszterként nem kellene hergelni a népet, ami nap mint a bőrén érzi és ezért pontosan tudja, mi a helyzet Magyarországon a tömegközlekedéssel.
Saját bőrén
A teológus nem beszél a levegőbe, hiszen mint kiderül a bejegyzésből a maga bőrén érezte éppen a minap mi a helyzet a MÁV-nál.
„Tegnap este egy budapesti kerekasztal-beszélgetés után próbáltam volna kijutni Bécsbe vonattal. A vonat 20.40-kor indult volna a menetrend szerint és 23.20-kor érkezett volna a célállomásra. No, ehelyett viszont 160 percet késett!!! És hajnali 2-kor landolt a Bécsi főpályaudvaron. Ez pont akkora késés, hogy ezalatt az idő alatt meg is kellett volna tudni fordulnia Bécsből újra Budapestig.”
Ön a felelős
Ezt követően Perintfalvi Rita kitágítja bejegyzése fókuszát:
„Szerintem ilyen körülmények, a vasút ilyen borzalmas állapotai közepette Önnek, mint közlekedési miniszternek nem igazán van oka erre a pökhendi arroganciára! Azt persze el tudom képzelni, hogy az Ön számára, akinek legnagyobb gondja, hogy egymilliárdos lovaspályát építsen közbeszerzésből a privát ménesbirtokán, ahol még a vemhes tehenek is vízágyon pihennek, nem igazán van jelentősége annak, hogy az átlagemberek életét mennyire keserítik meg azok az állapotok a vasúton, amiért Ön a felelős!
Pedig a nagyképű és értelmezhetetlen beszólások helyett inkább arra kellene, hogy gondja legyen, hogy az emberek ne veszítsék el csupán azért a munkájukat, mert napi 60-100-120-150 percet késik a vonatuk. És hogy ne legyen az átlag magyarok számára egyre inkább frusztrálóbb a gondolat, ha valahova vonattal, busszal, hévvel stb.-vel kell utazniuk.
Mert nem csupán az „aberrált, belvárosi, libsi gyerekeknek” vannak súlyos problémái a tömegközlekedéssel, hanem mindenkinek! És ebben a helyzetben nem mi vagyunk azok, akik túl sokat szívtunk, hanem inkább Ön, aki még mindig nem látja a valóságot!”
Hát ébresztő!!!
P. S. Éjjel 2,5 órát maradt időm aludni, mert a reggeli 6.58-as vonattal indulnom kellett tovább Grazba, ahol ma előadok, ráadásul németül. Persze iszonyú fáradt vagyok. Viszont hamarosan megérkezem és úgy látom, hogy az osztrák vonat 0, azaz nulla percet késik. Hogy lehet ez, Lázár úr!?
-fejezi be bejegyzését Perintfalvi Rita.
Szerző
Friss
- Karácsonyfóbiásoknak: mennybőlazangyalát, avagy valami nagyon nem stimmel veled
- Sokat csuklik mostanság a Vodafone (tudom, képzavar) – lefagy, lassú, élvezhetetlen – Ez az előfizetés-árban is meglátszik majd?
- Csak tudnám, mi a baja a magyar kormánnyal az Uniónak – Nagykarácsonyban most dobtak a szemétbe félmilliárdnyi támogatást
- A gránitszilárdságú 14. átirata Polt Péter idő előtti utódlását készítheti elő? – 135 igen és 53 nem – Beindult a para?
- Ukrán külügy: a magyar kormány hagyjon fel az erkölcstelen manipulációval! – Frissítve!
- Mit nem tudhattak egy hónapja megdumcsizni? – Orbán Viktor a kirgiz miniszterelnököt fogadta a Karmelitában
- Három 4 napos és egy 5 napos hosszú hétvége vár ránk 2025-ben
- Törvény született róla: a minősített emberölés fiatalkorúak esetében sem évülhet el – Na, de visszamenőleg?
- Nagy Márton beállt a Szájer-Várkonyi-tankerületi vezetők-Tóth Gabi sorba: Ő lett a HVG 2024-es citromdíjasa
- Orbán Viktor veje behúzta a volt tévészékházat (is)