Kerítésen innen
Petíció az Orbán teljhatalmát biztosító törvén ellen
„Nagy a veszélye, hogy a kormány a saját hatalmának véglegesítésére akarja felhasználni a veszélyhelyzetet. A felhatalmazási törvény határidő nélküli, korlátlan hatalmat készül adni egy olyan politikus kezébe, aki minden adandó alkalommal bizonyította, hogy a hatalommal gátlás nélkül visszaél, ha érdekei úgy kívánják” – figyelmeztet az a petíció, amelyet vasárnap kora este indítottak útjára a világhálón.
Percről percre folyamatosan és gyorsan nő azoknak a száma,
akik már aláírták a petíciót, amit olyan személyek fémjeleznek, mint Magyar György, Kaltenbach Jenő, Majtényi László, Matlák Gábor, Mellár Tamás, Pákozdi Éva, Holoda Attila, Szepesházi Péter, Szentesi György, Vörös Imre, Lövétei István és Bárándy Péter.
„Semjén Zsolt által benyújtott törvényjavaslat alapján
a magyar országgyűlés öngyilkosságot követne el, és az alaptörvény által biztosított jogköreit olyan kormánynak engedné át, amely a korábbi gyakorlatát folytatva azt saját céljaira használja fel.
Olyan törvényt akarnak elfogadtatni, amely kiiktatja közéletünkből a jogállam utolsó, még megmaradt intézményeit, a szólás- és sajtószabadságot, a parlament általi törvényalkotást és a választásokat, mindezt akként, hogy annak sem időbeli, sem tárgybeli korlátja nem lenne.
Éppen ezért tiltakozni kell minden magyar demokratának a jogszabály jelen formájában való elfogadása ellen, mert ez visszafordíthatatlan következményekkel járna a magyar demokráciára és jogállamra nézve.
Miért fontos?
Nagy a veszélye, hogy a kormány a saját hatalmának véglegesítésére akarja felhasználni a veszélyhelyzetet. A felhatalmazási törvény határidő nélküli, korlátlan hatalmat készül adni egy olyan politikus kezébe, aki minden adandó alkalommal bizonyította, hogy a hatalommal gátlás nélkül visszaél, ha érdekei úgy kívánják.”
(A petíciót itt lehet aláírni.)
c
Szerző
Friss
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….