Kultúra
A Petőfi Színház színpad- és zsinórmestere kapta a Bujtor-emlékgyűrűt
Cziráki Jánosnak, a veszprémi Petőfi Színház színpad- és zsinórmesterének ítélték oda idén a Bujtor-emlékgyűrűt, amelyet szerda este adott át Bujtor István özvegye a díjazottnak Veszprémben.
A Bujtor István színész-rendező özvegye által alapított emlékgyűrűvel 2011 óta a színházi háttérdolgozók munkáját ismerik el Veszprémben.
Bujtor Judit felidézte:
férje mindig azt mondta, hogy a háttérben dolgozók nélkül nincs színház,
ezért érezte fontosnak férje halála után a háttérdolgozók számára egy díj alapítását.
Tóth Attila, a szavazást lebonyolító Színházi Dolgozók Szakszervezetének alelnöke elmondta, idén hetedszer adták át az emlékgyűrűt,
a díjazottat a színházi dolgozók idén is titkos szavazással választották meg.
Az elismerést először 2011-ben Somogyi György fővilágosító, 2012-ben Török Virág kellékes, 2013-ban Petrik Péter lakatostár-vezető, 2014-ben Kellerné Egresi Zsuzsanna értékesítési vezető, 2015-ben Nagy Attila cipész, 2016-ban pedig Liszi Zsuzsanna jelmezgyártás asszisztens és jelmeztáras vehette át.
Az idei díjazott, Cziráki János színpad- és zsinórmester huszonhat éve dolgozik a veszprémi Petőfi Színházban.
Szerző
Friss
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve