Kerítésen innen
Pitiáner Fidesz-bosszú – több kerület hivatalos Facebook oldala vált elérhetetlenné
Másfél hónap alatt a nagy traumák feldolgozásánál is felvillanhatna az alagút vége, vagy ha nem, ideje lenne értőkhöz fordulni. El kellene engedni a dühöt, amit az váltott ki, hogy Budapesten igencsak megfogyatkoztak a Fidesz-vezetésre vágyók.
A fideszes közkatonák esete az orr alá tört borssal
A leváltott városvezetők közül néhányan az törpölték ki, hogy a kerületi facebook oldalt egyszerűen elérhetetlenné teszik utódaik számára.
A VIII. kerületben a Józsefváros című kerületi lappal gyűlt meg Pikó András újságíróból lett független polgármester és csapatának baja. Mint egy friss HVG-interjúban Pikó elmesélte
- „Az összes számítógépről letörölték az adatokat. Feltételezhető, hogy winchestert is elvittek.”
- „Nagyon sokáig nem fértünk hozzá az önkormányzati honlaphoz, mert nem tudtuk a belépési kódot.”
- „A Facebook-oldalunkat konkrétan eltulajdonították úgy, hogy a korábbi adminok átnevezték a Józsefváros oldalt, most a Facebook közép-európai központjánál próbáljuk elérni, hogy visszakapjuk.”
Pikó szerint ezek felvetik a bűncselekmény gyanúját ezért valószínűleg feljelentést fognak tenni.
Az átnevezés annyit jelentett, hogy Jozsefvárosért-ra keresztelték át az oldalt – írta a 444.hu.
Az adminjog annál a korábbi Józsefváros-főszerkesztőnél van,
akit Pikó egy másik ügyben is be tervez perelni: az általa vezetett lap ugyanis annyira törvénysértő módon kampányolt a fideszes polgármester mellett, hogy a Kúria 500 ezer forint büntetést rótt ki a tulajdonos önkormányzatra, amit most így annak kell kiperkálnia, aki a törvénysértésnek nem okozója, hanem elszenvedője volt.
Sokáig nem kapták meg a VIII. kerület honlapjának szerkesztéséhez szükséges belépő kódokat, az önkormányzati lap, a Józsefváros teljes szerkesztő gárdája betegszabadságra ment, a szerkesztőségben hagyott gépek tartalmát törölték, és az új vezetés nem kapta meg a kerület Facebook-oldalához szükséges admin-jogokat sem.
Újpesten sem ment egyszerűen
A Facebook-oldal átadása itt sem történt meg. Az oldal szerkesztői jogi következményektől tartva átnevezték az oldalt Újpest-Káposztásmegyerről Újpest-Káposztásmegyeriekre, de a közel 40 ezer követő még mindig nincs tisztában vele, hogy ez jelenleg nem Újpest hivatalos oldala. Az új polgármester, Déri Tibor és csapata létrehozott egy új oldalt, de annak még nagyon kevés követője van.
Több olyan Facebook-oldal is működik – írja az Index, melyek a városrészek neveit névhasználati engedély nélkül használják, és ezzel azt a látszatot keltik, mintha hivatalos önkormányzati oldalak lennének. Ezek közül a legkirívóbb példa a közel 25 ezer követővel rendelkező Óbuda-Békásmegyer Facebook-oldal.
Ezeken az oldalakon a korábbi polgármester arculata köszön vissza, s sok esetben az oldalakon megjelenő tartalmak is nagy egyezést mutatnak a korábbi polgármesterhez köthető oldalak tartalmával. Több esetben olyan videók is fent vannak ezeken az oldalakon, melyek a korábbi polgármester kampányában jelentek meg. Az oldalakon jól látszik, hogy korábban hivatalos önkormányzati oldalakként működtek. Erre utal az is, hogy az Óbuda-Békásmegyer Facebook-oldalon található „Regisztráció” gomb megnyomása a mai napig az obuda.hu oldalra viszi a látogatót.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat