Connect with us

Banánköztársaság

Frissítve! Nagyköveti címmel is szélhámoskodik a zűrös megyeri polgármester

Megosztás

Nem létező címmel, a „magyar vadgasztronómia nagykövete” titulussal haknizik az országban – és már a világban is – Megyer polgármestere, Vári Dávid, akinek számos gyanús ügyéről beszámolt már a Városi Kurír. Ilyen pozíciót azonban semmilyen szakmai szervezet senkinek nem adott, ő ezt saját magának találta ki.

Hivatalos aláírása:

„Üdvözlettel, Vári Dávid, a magyar vadgasztronómia nagykövete”

Fél esztendő alatt tönkretette a tíz év alatt – a Dunántúl gyöngyszemének is nevezett – fölépített üdülőfalut a tavaly megválasztott polgármester Megyeren.

Mint arról lapunkban többször is beszámoltunk , a Sokszínű Vidék információja szerint a korábban önzetlenül Megyer felvirágoztatásáért ténykedő – és nem kevés pénzt befektető – helyi ingatlantulajdonosok Vári Dávid állítólagos séf polgármesteri megválasztása után azt várták tőle, hogy folytassa az elődje által megkezdett projekteket és készítsen tervet, miképpen kívánja tovább éltetni, fejleszteni a falut. Erre nem került sor, mert a polgármester a saját bizniszeivel volt elfoglalva. Ugyanakkor a település egyre elárvultabb lett, felverte a gaz és megsokasodott a szemét.

A falu csak ráfizetett

A vendégházak tulajdonosai ezt követően tanúk jelenlétében „zár alá vették” a működtetésre a polgármesterre – mint a helyi szövetkezet vezetőjére – bízott hat portát és a közösségi pajtát. Már csak azért is, mert a bérleti díjakkal sem számolt el.

De miért is pusztult le ilyen szomorúan, kevesebb mint egy év alatt Megyer?

Elsősorban azért, mert a polgármester, Vári Dávid mindössze annyit tett, hogy beköltözött a polgármesteri hivatalba, szétdúlta a patinás épület patinás berendezését. Felvette tiszteletdíját és – mivel a hivatalban élt – a rezsijét is a faluval fizettette.

Másodszor azért, mert a falugondnok lényegében nem teljesíti kötelességeit. Ezért persze nem történt semmiféle polgármesteri felelősségre vonás, hiszen a falugondnok is Vári Dávid polgármester volt. Ettől az állásától az új testület megfosztotta.

„Univerzális vállalkozó”

Azt meg, hogy a település és a környező községek határai is szabad prédák legyenek, a térség egyetlen mezőőrének kellene megelőznie. Ám a mezőőr is Vári Dávid volt.

Vagyis ez az „univerzális vállalkozó”, aki járja az országot, süt-főz bárhol, a könyvét dedikálja – a rossz nyelvek szerint több könyvet írt, mint ahányat olvasott –, közben saját faluja három munkakörének betöltésére is alkalmas, elvéve ezzel mások elől a munkavállalás lehetőségét is.

Az ugyancsak kiderült:

az örökösök tudta és engedélye nélkül egy családot költöztetett az egyik vendégházba, amelynek tulajdonosa nemrég elhunyt.

Mivel a polgármester nem lehet saját munkáltatója más önkormányzati feladatra, az így jogellenesen felvett összegeket jogi úton kívánja visszaszerezni a falu. Jogi vélemények szerint a jogtalanul, teljesítés nélkül felvett összegek miatt büntetőeljárás is indulhat Vári Dávid ellen.

Természetesen számos kérdéssel kerestük meg

Vári Dávidot is, de érdemben nem reagált.

A cikkek kapcsán több civil megkeresést kaptunk. A legérdekesebb, hogy Vári Dávid a „magyar vadgasztronómia nagykövete” titulussal jár fellépni az ország különböző rendezvényeire, holott erre semmiféle jogosítványa sincs. Elsősorban a Somogy megyei vadászkamara sztárolja, de másfelé is haknizik.

A Városi Kurír érdeklődött az Országos Magyar Vadászati Kamara elnökénél e rejtélyes nagyköveti címmel kapcsolatban. Méhes Dóra szóvivő válasza a következő volt.

„Köszönjük megkeresését, azonban az Ön által megjelölt témakörben feltett kérdések vonatkozásában nincs hatásköre az Országos Magyar Vadászkamarának. A Vadászkamara „vadgasztronómia nagykövete” címet nem adományoz és korábban sem adományozott. Javasoljuk, hogy megkeresésével forduljon a VADEX Zrt-hez.”

Így tettünk

Majoros Zoltán a VADEX vezérigazgatója is válaszolt: „Érdeklődéssel olvastam megkeresését, mint az egyik legnagyobb Magyarországon található vadfeldolgozó üzem működtetője és egyben a Magyar Vadgazdálkodók Egyesületének elnöke.

Tudomásom szerint nem létezik magyar vadgasztronómia nagykövete cím, sem jelölő szervezet, sem státusz mely erre feljogosítana bárkit annak használatára.

A Magyar Vadgazdálkodók Egyesületének alapító határozatában foglalt célkitűzés hazánk vadgasztronómiai rendezvényeinek képviselése, szervezése, de egyesületünk sem adományozott ilyen címet korábban.”

Szakmai nagyköveti, illetve „tiszteletbeli” címet a Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve esetünkben az Agrárminisztérium is adományozhat, utóbbi kettő azonban eddig nem reagált megkeresésünkre.

Szerencsére időközben megérkezett

Vári Dávid autentikus válasza, amelyet betűhíven közlünk.

„Kedves Veress Jenö úr,

Köszönöm az érdeklődést és természtesen választ adok az ö kérdésekre amiket nem polgármesteri megbiszasam kapcsolatban tet fell hanem a társadalmi munkámal kapcsolatban! Az én „kinevezésem” magyar vadgasztronomomia nagy követe egy forrgatason alakult ki es ram ragat! Aszota ezt több helyen fell let haznalva! Ez egy szóbeli megbiszas es ara jogisit fell hogy tejes odaadásal a magyar tarsadalomban nepszerüsitsem a vadhust. En tiszta szivböl es elszantsagal tejesítem ezt a megtisztelő feladatot! Az életem egyik legnagyob céljának tartom hogy a magyar konyhákon minél elterjedteben haználják és fogjasztjak a magyar vadhúst! Évi több rendeszvényen veszek részt ahol tisztelt rendeszők felkérnek mint zsűri és „nagykövet” hogy nepszerűtsem a minőségi vadhúst! Én a kamarának egy tagja vagyok mint köszel 65ezer mass vadasz magyarországon! A Tisztelt vadászkamar is örömel fogadja a tevenkedesemet ezen a területen es alapbol minden vadasztarsunkat üdvölzli aki köszeleb visszi a nem vadászoknak a mi elköteleszetsegünket! Minden ettikai kriteriumnak megfelelöen keszelem ezt a feladatot és mindiga köszös cél a lefgfontosab! Ugyan ugy a köszös projektek amelyeken iskolakban is előadast tarok a vadhúsokrol! Nagyon sok gyereknek bemutatom hogy milyen finom es egeseges a magyar vadhus es milyen büszkék lehetünk hogy ilyen jó minőségi alapanygal vagyunk ellátva a mi kis országunkban! Tavaszal egy meghivást fogadtam el Amerikában ahol szintén a magyar vadgasztronomiárol tartok előadást és bemutatom hogy milyen kincsen rejlődnek a hazánkban! Továbiakban idén megjelent az elsö vadgastro könyvem amire nagyon büszke vagyok! Ez a mú nem csak egy szakácsköny hanem egy bemutató a kül es belföldi erdeklődők számára hogy milyen kinceket rejt a hazánk! 89 recept 16 vadfaj, a 19 megyánek a jelegszetes étel vqgy elkészitési szokásai és számtalan csodalatos képek a magyar tájegységelről! Nagyon sok inspiratiot tudunk ezel a könyvel elérni és projekteket támogatni! Csak ajánlani tudom és szívesen küldünk egy dedikált példanyt az ön részére!

Remélem megfelelő válaszokat tudtam az ön kérdésekre addni! 

Üdvözlettel Vári Dávid

megosztás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük