Banánköztársaság
Polt lelkiismerete, avagy a jogászok felelőssége
Czeglédy Csabát, Gyurcsány ügyvédjét megint őrizetbe vették nevetséges, törvénytelen indokokkal. Nem térek ki ezek részletezésére, mert Sándor Zsuzsa nyugalmazott törvényszéki bíró alaposan kielemezte az ügyet.
Ami engem már sokadszor mélységesen felháborít, az az ügyészség, rendőrség tevékenysége
Jómagam voltam bíró, sok éve már ügyvédként dolgozom. Minden ügyet úgy nézek ma is, mi lenne, ha középen ülnék a tárgyalóban, milyen döntést hoznék. Csak azt vállalom el megbízásként, amiről kedvező ítéletet hoznék bíróként. Elvem, hogy ne hitegesse az ügyvéd az ügyfelét győzelemmel, ha erről maga nincs meggyőződve, hanem csak pénzt akar. Ez következik az ügyvédi etikából, ami rám is kötelező. De ez nem csak az ügyvédekre vonatkozik. Ne akarjon senki felvenni bírói vagy ügyészi fizetést, ha tudja, hogy eljárása, álláspontja törvénytelen, semmi köze az igazsághoz, hanem jogon kívüli szempontokat érvényesít, például politikaiakat.
Elmesélek egy történetet
Annak idején a Pécsi Újság internetes lap robbantotta ki Gyurcsány plágium ügyét. A DK elnöke emlékezetem szerint minimum hat pert indított a lap ellen a Baranya Megyei Bíróságon. Czeglédy Csaba képviselte. Én ültem a túloldalon a lap képviseletében. Alapvető elvem a sajtó- és véleményszabadság érvényesítése. Úgy láttam, nincs igazuk, persze én sem vagyok tévedhetetlen. Czeglédy egy ügyet nyert meg jogerősen, az összes többit a Pécsi Újság.
Viszont megtettem valamit. Leírtam több bírósági periratban is, hogy a felperesre, vagyis Gyurcsányra fogok szavazni. De ebből nem következik, hogy ezekben a konkrét ügyekben elfogadjam álláspontját, mert egyszerűen nincs igaza. Jogászi, szakmai véleményemet nem térítette el semmilyen politikai hovatartozás.
Éppen ezért forog a gyomrom, ha olyan hatalomban levő jogászokat látok, akik félrefordítják fejüket, aludni küldik lelkiismeretüket, kiszolgálják a felsőbbséget. Nem törődve a joggal, az igazsággal, és mondva csinált indokokkal folytatnak le eljárásokat.Tönkre téve ezzel ártatlan embereket, családokat, és egy országot. Hiszen mi jogászok döntünk a polgárok életéről, sok millió forintok sorsáról. Elvész a jogbiztonság, ami egy jogállam legfontosabb értéke.
Nem szeretnék leülni néhány ügyésszel beszélgetni. Mert azt hiszem, nagyon durvákat mondanék nekik…
Szerző
Friss
- Akikben a horoszkóp szerint egy igazi ragadozó bátor szíve lakik
- A Kitörés-túra másnapján
- Orbán páratlanul tulitarka színeváltozásai
- G. Fodor Gábor: a Fidesz-titok lényege az igazságérzet háborgása
- Vitályos Eszter, a példaadó fideszes – A tájékozottság (is) csak ócska bolsevista trükk?
- Tett-e feljelentést az államtitkár Magyar Péter ellen, vagy csak a fenyegetőzésig jutott, és szájkarate volt az egész?
- Inog Orbán barátja, a szerb elnök Aleksandar Vučić hatalma – Országjáráson magyarázkodik
- Szanyi Tibor: európai képességek és gyengeségek – NATO, vagy nem NATO…
- Szijjártó -az Ön nevében is- : Magyarország távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróságból
- Csokihoroszkóp – Ha tutira akarsz menni a Valentin-napi cukiság kihíváson