Pompeo kudarca

„A magyar miniszterelnök abban a hitben él, hogy nyugodtan folytathatja az eddigi politikát, hisz sok kockázat abban nincsen. Elvégre minden amerikai nyomásgyakorlási kísérlet mindaddig kudarcra van ítélve, amíg nem tesznek Washingtonban különbséget saját belpolitikai taktikai és külpolitikai stratégiai céljaik között, s amíg ez utóbbi továbbra is alárendelődik az előbbinek.”

Az amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo budapesti útja eredményeiben – egészen pontosan eredménytelenségében – pont azt hozta, ami várható volt tőle.

Amerikai szempontból az egész totális kudarc volt, s még inkább az lesz, ha hónapok múlva összevetjük a washingtoni elvárásokat mindazzal, amit az Orbán-kormány addig művelni fog.

A dolgok állására rálátó diplomata mondta bizalmasan:

Orbán Viktor soha nem fog olyan amerikai kérést teljesíteni, ami a legcsekélyebb mértékben is korlátozza a mozgásterét, s ami ellentmondana a Moszkvával és Pekinggel kialakított bizalmi viszonynak. Az ok végtelenül egyszerű – tette hozzá a diplomata –, ha mondjuk engednénk abban, hogy Magyarországon szolgáló amerikai katonákra ne vonatkozzanak a magyar törvények, márpedig a Védelmi Együttműködési Megállapodás (DCA) megújításából ez is következne, akkor egész biztosan az amerikaiak újabb követelésekkel állnának elő. Esetleg azzal, hogy legyen itt is a kormánytól független különleges korrupcióellenes ügyészség, mint amilyen Romániában okozott roppant felfordulást, elindítva ellenőrizhetetlen folyamatokat.

A neve mellőzését kérő diplomata mellesleg még hozzátette: ha pedig Washington emiatt nem küldené ide katonáit, az csak tiszta haszon. A miniszterelnök megspórolhatja, hogy Putyinnak magyarázkodjon.

Hogy a fent említett mondatok indiszkréció folytán kerültek-e napvilágra vagy direkt kiszivárogtatták őket, azt nem tudni, de aki ismeri a magyar külpolitika 2010 óta zajló formálódását, annak ez a mentalitás túl nagy meglepetést nem okozhat. Ez alatt a nyolc év alatt halmozódott fel a legtöbb probléma, ami miatt Pompeo most Budapestre kényszerült jönni.

Foglaljuk tehát össze, melyek is ezek:

• Túl baráti kapcsolatok Moszkvával és Pekinggel, annak minden politikai, gazdasági és titkosszolgálati vonatkozásával együtt.
• A Védelmi Együttműködési Megállapodás aláírásának megtagadása.
• Feltűnő tartózkodás attól, hogy a magyar honvédség amerikai fegyvereket szerezzen be.
• NATO-ban történt bizalomvesztés.
• Diverzifikáció a földgáz-vásárlásban, az Oroszországtól való függés csökkentése.
• Az Orbán-kormányt jellemző példátlan korrupció.
• A demokratikus intézményrendszer lebontása.
• A civil szervezetek autonómiájának felszámolása orosz módra.

Egy ideig a lista élén szerepelt a CEU ellehetetlenítése is, de ez láthatóan mára lekerült a washingtoni napirendről. A Trump-kormány első nagy kudarca épp a CEU volt, de csak idő kérdése, hogy a lista többi eleme is a kudarcok gyűjteményét gazdagítsa. Melyek e fejlemény valódi okai?

Nyilvánvalóan az, hogy Orbán Viktor jelenleg azt érzi: gyakorlatilag bármit megtehet

Nem csak az a probléma, hogy Washington és Brüsszel (Berlin) között nincs közös szándék és közös hang a magyar kormánnyal szembeni politika megtervezésére és kierőszakolására, a még ennél is mélyebb ok épp a Trump-kormány Magyarország-politikájában rejlik.

Épp a napokban távozik a State Departmet-ből az a Wess Mitchell, aki – helyettes-államtitkári (miniszterhelyettesi) pozícióban a térségünkért volt felelős. Az ő nevéhez fűződik az az elgondolás, hogy mindenről az Obama-kormány tehet, mert túl sokat kritizálta Orbánt, s minthogy ennek nem volt foganatja, gyakorlatilag magára hagyta a térséget. Épp ezért pont az ellenkezőjét kell a State Departmentnek tennie, mint amit 2017-es távozásáig Barack Obama kormánya tett.

Hogy tényleg Mitchell lett volna ennek a politikának a kifundálója, az kétséges, sokkal inkább a stratégiai főtanácsadó, Steve Bannon gondolhatta ezt ekként még jóval korábban, ami aztán tovább érlelődött John Bolton fejében, de tény: egész működése alatt Mitchell tartotta magát ehhez a taktikához, ami egyébként beleillett a republikánus párt abbéli elképzeléseibe, hogy rendeljenek mindent alá a párt belpolitikai érdekeinek.

Pompeo mostani útjának máris feltűnő kudarca pont ebből fakad,

hisz Orbán tisztában van azzal: a republikánusoknak sokkal fontosabb gondot okoz most 2020, az új elnökválasztás, illetve a szintén akkor történő félidős választások közelsége, melyen egyébként könnyen elveszíthetik immáron a szenátusi többségüket is, mint egy amúgy is apró ország, mely leszámítva néhány történelmi pillanatot (1956, 1989) soha nem került fel a washingtoni horizontra. Ráadásul Orbán azt is tudja: hasonló okból Trumpnak és a republikánusoknak sokkal fontosabb az, hogy Obama kudarcáról beszéljenek, mint az, hogy mi is történik Magyarországon.

A magyar miniszterelnök abban a hitben él, hogy épp ezért nyugodtan folytathatja az eddigi politikát,

hisz sok kockázat abban nincsen. Elvégre minden amerikai nyomásgyakorlási kísérlet mindaddig kudarcra van ítélve, amíg nem tesznek Washingtonban különbséget saját belpolitikai taktikai és külpolitikai stratégiai céljaik között, s amíg ez utóbbi továbbra is alárendelődik az előbbinek.

Forrás