Szerkesztőségünk elfogta Postás Bácsi leveleit. Az üzenetek Malvinkának szólnak, aki a jelek szerint nagy türelemmel, de fogyatkozó reménnyel várja, hogy a köz szolgája végre elhozza neki egy régi barátnő, Adélka levelét. De miért késlekedik az a fránya kézbesítő?…
Szerkesztőségünk elfogta Postás Bácsi leveleit. Az üzenetek Malvinkának szólnak, aki a jelek szerint nagy türelemmel, de fogyatkozó reménnyel várja, hogy a köz szolgája végre elhozza neki egy régi barátnő, Adélka levelét. De miért késlekedik az a fránya kézbesítő?…
Drága Malvin,
korábbi leveleimből ugyan szintén arról értesülhetett, hogy nem és nem kaphatja meg küldeményét, és így Adélka sem reménykedhet az Ön gyors válaszában – de magyarázataimban vigaszul azért mindig igyekeztem kedves részleteket is megosztani Magácskával a postáséletről. Ma sajnos semmi ilyesmivel nem szolgálhatok.
Egy rettegő nő
Jártomban-keltemben természetesen hosszabb-rövidebb beszélgetésekbe elegyedek a környékbeli lakókkal. Többnyire kedves semmiségekről beszélünk pár szót – az angol nyelvben „small talk”-nak hívják az ilyesmit – de előfordulnak súlyosabb beszélgetések is.
Nemrég a levél, amit kézbesítettem, börtönből érkezett – a feladó megjelöléséből ez jól látszott. A címzett, egy megfáradt fiatalasszony sóhajtva vette át a levelét. Pár kedves szóval biztosítottam, hogy megértem, nehéz az élete, és sajnálom. Mire az asszony felvilágosított: félreértem őt.
Azért sóhajtozik, mert előre tudja, mi van a levélben.
A társa a börtönből borzasztó dolgokat ír neki. Rövidesen szabadul, és cellatársai úgy látszik, telebeszélték a fejét, hogy ő idekint biztosan éli világát, csalja fűvel-fával. A férfi másról sem ír, mint hogy „na, csak szabaduljak, lesz nemulass.” Szóval, a családban, ahelyett, hogy örömmel várnák a férfi visszatérését, egyre sűrűbb a félelem.
Mit tehet ilyenkor egy idegen férfi, egy postás? Segíteni nem tudtam az asszonynak, csak megemlítettem, hogy léteznek a családon belüli erőszak ellen fellépő civil önvédelmi szervezetek, talán lenne értelme tanácsot kérni tőlük. Micsoda sorsok vannak!…
A megfenyegetett nő
Nem kell ahhoz börtönbe zárt családfő, hogy cifra dolgok történjenek egy családanya életében. Egy másik hölgy, miközben átvette tőlem leveleit, szintén elképesztő történettel állt elő.
Kisgyerekét bölcsibe kellett adnia, a férjére éveken át nem támaszkodhatott. Egyedül húzta az igát, jó állása volt, de nagy felelősséggel, és ha dolgozni akart, reggeltől estig rendelkezésre kellett állnia. Egy anyának ez már önmagában is hatalmas stressz, hiszen természetes lenne, hogy sokkal szívesebben töltené napjait az éppen cseperedő picinyével. Még nagyobb nehézség, hogy korán be kellett adnia a bölcsibe a gyerekét, és mindig ő hozta el a legkésőbb. Nem jókedvében cselekedett így. Fáradt volt, stresszes, de kitartott.
Villámcsapásként érte ezek után, hogy egyszer csak kiderült: a bölcsődéből megkeresték a gyámügyet, és jelentették az ő családját, mert szerintük az anyuka nem tudja „megfelelően gondozni a gyereket”. Az asszony kezdhetett harcolni, hogy állítsák le az eljárást – és nem maradt más választása, mint azonnal más munkát keresni.
És egy ilyen sokktól ne veszítse el az ember az eszét…
Drága Malvin, talán megérti, hogy mindez mára nekem is épp elég volt. Adélka levele még várhat egy kicsit, én most hörpintek a Hörpintőben.
