Putyin előre szólt! – Őrült háborúja csak nekünk meglepetés – Lapzsemle helyett könyvzsemle

Kollegánk alig néhány hónapja búcsúzott el portálunkon heti rovatával  a „lapzsemlével”, most -úgy tűnik sajnos- csak egyszeri alkalomként „könyvzsemlével” tér vissza.

Időben szóltak,  miért nem vettük komolyan?

Egy könyvre hívom fel a Kurír olvasóinak figyelmét, amelyet időben írtak meg, és időben adtak ki a világ számos országában, az utolsó pillanatokban még magyarul is. Peter Pomerantsev 2014-es látlelete nagyot szól a 2022-es, Ukrajna elleni barbár agresszió tükrében. A magyar közvélemény legendás provincializmusa miatt nem is értesült arról, mi zajlott a Putyin-rezsim kiépülése idején Oroszországban. De a világ más, tájékozottabb részein sem vették igazán komolyan a folyamatos uszítást, a gátlástalan nyugatellenes és ukránellenes propagandát. Nem vették komolyan az orosz fenyegetést. Hiszen még 2022. február 23-án, amikor a Z betűs tankok bevonultak a Donbassz szakadár “népköztársaságainak” területére, még azokban az utolsó órákban is azzal nyugtatgatták a világot az elemzők, hogy Ukrajna megtámadása “nem racionális”, Putyin ilyet nem fog tenni…

Vészjelzés 2014-ből

A Krím 2014-es orosz elrablása után pár hónappal jelent meg az Egyesült Államokban Peter Pomerantsev “Semmi nem igaz, bármi lehetséges” című könyve a putyini Oroszországról. (A könyvben Putyin neve szinte nem is szerepel, csak úgy említi: az Elnök.) A magyar kiadás 2019-es. A szerző a Szovjetunióból Londonba menekült szülők gyermeke. Egy évtizeden át dolgozott tévés szakemberként a Putyin által átalakított Oroszországban. Az orosz világot kiválóan ismeri, érti, csodálja szépségeit és pontosan beszámol szörnyűségeiről.

Olyan ez az egész, mint a Nyugat görbe tükörben

Az Oroszországban működő kiválóan képzett nyugati tanácsadó “minden nap több száz milliót érő oroszországi EU-s projekteket értékelt ki. Mindent ki lehetett pipálni.

• Demokrácia? Pipa. Oroszország prezidenciális köztársaság, négyévente tartanak választásokat.
• Civil társadalom fejlesztése? Pipa. Oroszországban sok új civil szervezet alakult.
• Magántulajdon? Pipa.

Igaz ugyan, hogy Oroszországban tartanak választásokat, de az “ellenzék” a szinte komikus vezetőivel ügy van megalkotva és finanszírozva, hogy még erősítik is a Kremlt. Amikor a céklafejű kommunisták és a fröcsögő nacionalisták összevesznek a politikai tévéműsorokban, a néző úgy érzi, hogy ezekhez képest az Elnök az egyetlen józan jelölt.

És Oroszországban tényleg vannak civil szervezetek, képviselnek mindenkit a biciklistáktól a méhészekig, de többnyire a Kreml alapítja őket, létrehozva egy hozzá mindörökké lojális civil társadalmat.

És jóllehet Oroszországban hivatalosan szabad a piac, és a gigacégek rekordokat döntenek a piacra bocsátott részvényeikkel a nemzetközi tőzsdéken, a tulajdonosok zöme az Elnök barátja. Vagy olyan oligarchák, akik esküt tesznek, hogy mindenük egyben az Elnöké is, ha szüksége van rá. “Minden tulajdonom az államé”, mondja Oleg Gyeripaszka, az ország egyik leggazdagabb embere. Ez nem az átmenet állapotában létező ország, hanem egyfajta posztmodern diktatúra, ami a demokratikus kapitalizmus nyelvezetét és intézményrendszerét használja önkényuralmi célok érdekében.”

…

A Nyugat pedig szemet hunyt a történtek fölött, elfogadta a szavak jelentésének ilyetén való kicsavarását.

((Peter Pomerantsev: Semmi nem igaz, bármi lehetséges. Európa, 2019. 60-61.oldal
Nothing Is True And Everything Is Possible. First published in 2014, USA, by Public Affairs))

Moszkva, 2014. Ez csak a kezdete az új, nagy konfliktusnak Oroszország és a Nyugat között!

„Mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Mintha nem lenne háború. És első ránézésre a város is olyannak tűnik, mint mindig.…

És semmi baj nem lesz mindaddig, amíg valaki (egy taxisofőr, egy régi barát, valaki az egyik kocsmában) mintegy mellesleg kimondja a mantrát:

• “Oroszország megint erős, nem fogunk térden állni!”
• “Az egész világ fél tőlünk!”
• “A Nyugat feni ránk a fogát!”
• “Mindenhol árulók vannak!”

És akkor bekapcsolom a tévét. A heti hírösszefoglaló megy….

A jól öltözött bemondó átsétál a jól kigondolt díszletek között a kép közepére, és pattogósan összefoglalja a hét eseményeit.

Minden teljesen normálisnak hat, mígnem hirtelen a 2-es kamera felé fordul, és minden átmenet nélkül arról kezd beszélni, hogy a Nyugat lesüllyedt a homoszexualitás mocsarába, csak szent Oroszország mentheti meg a világot a meleg Európától, és ötödik hadoszloposok járkálnak közöttünk, akik a korrupció ellen harcoló aktivistának adják ki magukat, de valójában a CIA-nak dolgoznak. (Ki más merné kritizálni az Elnököt?)

A Nyugat, mondja, oroszellenes “fasisztákat” szponzorál Ukrajnában, és mindenkinek az orosz olajra fáj a foga; az amerikaiak által pénzelt fasiszták orosz gyerekeket feszítenek keresztre az ukrán városok terein, mert a Nyugat népirtást szervez ellenünk, oroszok ellen, és síró nőket mutatnak, akik elmesélik, hogyan fenyegették meg őket oroszgyűlölő kóbor bandák, és persze csak az Elnök képes ezt rendbe tenni, ezért tette jól Oroszország, hogy annektálta a Krím félszigetet, ezért helyes felfegyverzett zsoldosokat küldeni Ukrajnába, és ez csak a kezdete az új, nagy konfliktusnak Oroszország és a Nyugat között.

És ha az ember utánanéz

(barátok, hírügynökségek segítségével, lényeg, hogy ne osztankinós Putyin-propagandista legyen) tényleg megszállták-e a fasiszták Ukrajnát, tényleg feszítenek-e keresztre gyerekeket, kiderül, hogy az egészből egy szó sem igaz, és a nők, akik azt állítják, a saját szemükkel látták, valójában szemtanúnak öltöztetett, felbérelt statiszták. Az Osztankinónál a mese és a valóság közötti választóvonal elveszítette jelentőségét. De még ha tudod is, hogy az Elnök háborúját igazoló állítások mind agyszülemények, még ha át is látod, hogy ezekkel a történetekkel tartják fenn az Elnök mindenhatóságát és terelik el a figyelmet a felszívódó pénzről, a hazugságokat olyan gyakran elismétlik, hogy egy idő után már csak bólogatsz, mert képtelenség feldolgozni ilyen sok ennyire pofátlan hazugságot – és valahol úgy érzed, ha az Osztankino ennyit hazudhat büntetlenül, akkor ez azt jelenti, hogy az övék az igazi hatalom, a hatalom, ami eldöntheti, mi igaz és mi nem.”

(( (Peter Pomerantsev: Semmi nem igaz, bármi lehetséges. Európa, 2019.  304-306.oldal Nothing Is True And Everything Is Possible. First published in 2014, USA, by Public Affairs))

Minden a háborúról!

Az „alaptörvény” végóráiban egyre fenyegetőbb a hangnem — Lapzsemle