Kultúra
Puzsér, tényleg megéri? – lebukott a fenegyerek
Puzsér tévéműsorában sok „10 fő bűnt” vesézett már ki, persze mindegyiket a saját értékrendje alapján. Attrakciójához mindig talál megfelelő partnert is, aki nem vitatkozik, inkább alájátszik az olykor több mint élcelődésnek kiszemelt szakma, párt, tömörülés képviselőin.
Orbitális bukta
Értjük, hogy ez egy műsor, amivel fenn kell tartani az érdeklődést, hogy hozza a nézőszámot, mert különben megy a levesbe. Nem tudni, hogy Puzsér maga keresi-e meg a nevével eladott műsorhoz azokat, akikről tényként állít valamit, vagy a szerkesztőre bízza a feladatot, de a vasárnapi adásban valaki valamit benézett. Mondjuk ki: hazugságot állított.
„MSZP 10 fő bűne”
A téma hálás, az ország jelentős része, mint a cukrot veszi a pikáns, dehonesztáló történeteket a mára árnyékává lett párt viselt dolgairól. Ennek ellenére ildomos lett volna igazat állítani! Pechükre az adást nézte az egyik érintett is, aki közösségi oldalán buktatta le Puzsért:
„Nahát! Most kezdődött a Hír tv-ben Puzsér Róbert szokásos vasárnap esti műsora, most az „MSZP 10 fő bűne” címmel. Persze, nézem.
Mindjárt az első mondatban azt hallom, hogy egyetlen szocialista politikus sem vállalta a műsorban a szembesülést, és ez önmagában mutatja felelőtlenségüket, alkalmatlanságukat.
„Lendvai Ildikó nemet mondott”
..és folytatja még néhány névvel, akik állítólag szintén nemet mondtak. Nem hiszek a fülemnek.
A rám vonatkozókból egy büdös szó sem igaz.
Nem mondtam nemet semmi hasonlóra. És igent sem. Mert hogy a kutya sem kérdezett, senki nem kért semmire.. (Ezek után nem vennék mérget a többiek „nem”-jére sem.)
Tudom: apróság, nem fog bekerülni a televíziózás „10 fő bűne”, de még 1000 fő bűne közé sem. De most már – pedig kíváncsi vagyok a szenvedélyes kritikára – szkeptikusan nézem tovább a műsort: mi van, ha a többiből is csak ennyi lesz az igaz?
Kedves szerkesztők, megéri?.”
https://www.facebook.com/ildiko.lendvai.14/posts/2042194512685580
Amennyiben Puzsér Róbert válaszra méltatja Lendvai Ildikót, beszámolunk a másik oldal álláspontjáról is.
Szerző
Friss
- 31. heti horoszkóp: amikor végre minden a helyére kerül
- Kezet rázott Donald Trump és Ursula von der Leyen: a megegyezés megköttetett
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába
- Németh Balázs hírolvasóból lett Fidesz-frakció szóvivő visszatér a győkeréhez – Az első podcast-haknista: Orbán Viktor
- Az EU eldöntötte: háború! Mi eldöntöttük: se költségvetés, se Tisza, se DK!
- Majka: fenntartom a jogot magamnak arra, hogy akkor és azt mondjak, amit akarok (…) részemről az ügy lezárva…
- Az esőisten is megsiratta az éhezőket – közel 150 vendég a debreceni ételosztáson
- Póló-diplomácia: Orbán miniszterelnök erős üzenete Sulyok köztársasági elnöknek – Veszi az adást? – Frissítve!
- Böjte-testvér gyermekmentő, vagy sanyargató – Nincs szerencséje mostanság a Fidesznek a papjaival
- Juszt László szembesíti Orbánt a valósággal – Szikár dolgok a tények