Kerítésen túl
Rendőrök támadtak a vasútállomáson tüntetőkre

Két vasútállomást is lezártak vasárnap Belgrádban a lítiumkitermelés elleni tüntetők A főként fiatalokból álló csoport a Prokop (Belgrád központ) és az Újbelgrád állomásokon töltötték az éjszakát, holott egészen a tüntetéseken zajló beszédek utánig sem volt teljesen világos, milyen irányt vesz majd a tiltakozás. A rendőrség a kora reggel jelent meg a Prokop állomáson, körbevette a tüntetőket, majd tulajdonképpen egyesével távolította el őket onnan, erőszakkal.
Álarcos rendőrök?
A helyszínen tiltakozók azt mondták, hogy mintegy 200 rendőr érkezett a helyszínre, közülük 50-en álarcos sapkában, civilben jelent meg, és erőszakkal távolította el a tüntetőket. A Prokop állomásról kidobott tüntetők jelenleg a Pionír-parkban vannak és várják, hogy az letartóztatott aktivistákat elengedje a rendőrség.
A vasúti közlekedés reggel 6 óra 45 perctől helyreállt.
Egy autó a tömegbe hajtott
Zlatko Kokanović, a Nem adjuk a Jadart aktivistája kijelentette, hogy vasárnap további 3-5 ponton lezárják a tiltakozók a vasúti közlekedést. A fiatalok egy része lezárta az autópálya egy szakaszát is, habár ez nem a szervezők ötlete volt.
Az este folyamán egy autó a tömegbe hajtott, legalább két fiatal megsérült, egyiküknek a hírek szerint eltört a lába.
A szombat esti tüntetésen a becslések szerint legalább 40.000 ember vett részt.
VIA: Szabad Magyar Szó.
Szerző
Friss
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár
- ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlítása
- Csak időjárás? – Így teszi tönkre a testedet a hirtelen lehűlés, sokan nem is sejtik, miért érzik magukat rosszul
- Gábor György: nyílt levél Schmidt Máriának és Lánczi Andrásnak, az egyes számú Digitális Polgári Kör örök tagjainak