Kerítésen innen
A rendőrség feloszlatta az élőláncot a Kossuth téren – élő
A rendőrök megkezdték az oszlatást és az élőlánc eszközeinek elbontását a Kossuth téren reggel fél hét körül, amit pár perc múlva befejeztek.
A tüntetők közül többen is a Kossuth téren éjszakáztak, és még mindig ott vannak, zenét hallgatnak, beszélgetnek.
A kormány és a rendőrség által beígért kordon egyelőre nem áll, a téren lévő rengeteg rendőr azonban a 444.hu tudósítója szerint már kora reggel közölte a tüntetés főszervezőjével, hogy vége a bulinak, oszolni kéne – írja a 444.hu. A tüntetők egy része azonban leült a földre, jelezve, hogy nem akarják elhagyni a területet.
Az élőlánc eszközeit is elbontották
A Mérce élő közvetítése szintén arról számolt be, hogy rendőri akció készült a tüntetők ellen. A legfrissebb képek szerint a rendőrök megkezdték az oszlatást és az élőlánc eszközeinek elbontását a Kossuth téren reggel fél hét körül, amit pár perc múlva befejeztek.
A körülbelül két tucatnyi tüntetőt a rendőrség igazoltatta, majd többszöri felszólítás után egyesével kivitte a térről. A többség önként levonult, de volt, aki ellen kényszerítő intézkedést foganatosítottak.
Mivel éjszaka a tüntetők krétával rengeteg rajzot és üzenetet hagytak a Kossuth téren, azokat most gépekkel takarítják le, rendőrsorfal mögött.
Orbán Viktor konvoja közben a tér déli felén parkolva végignézte az oszlatást
Azt egyelőre nem tudni, hogy a miniszterelnök is benn ült-e a kisbuszában, de az egészen biztos, hogy ezt a járművet maga Orbán használja.
Tűzszerészek is átvizsgálják a teret
A rendőrség a police.hu szerint a reggeli órákban – a hatályban levő személy- és létesítménybiztosítási intézkedés alapján – több személyt kikísért a Budapest V., Kossuth Lajos térről, az Országház előtti területről.
A tér takarításának és tűzszerészeti átvizsgálásának idejére a Budapesti Rendőr-főkapitányság zárja a teret.
Nincs kordon, átverték a Jobbikot
Az MTI fotói szerint a Kossuth téren nyoma sincs annak, hogy kordonokkal zárják le a teret.
Az eredetileg bejelentett biztosítási terv szerint a rendőrség kordont állított volna a Parlament épülete köré. A Jobbik bejelentette, hogy kedden délelőtt lebontják a kordont, mint annak idején, 2009-ben Orbán Viktor és a Fidesz frakciója.
A kordonoknak nyoma sincs (egyelőre?) a Kossuth téren, helyette rendőrök sorfala vette körbe a parlament épületét.
Reggel a Bazilika előtt találkoztak a Jobbik frakciójának tagjai. Az eredeti terv az volt, hogy innen a Parlament elé vonulnak, ahol elbontják a Kossuth tér köré vont kordont. A 444 szerint a jobbikos Mirkóczki Ádám arról beszélt a helyszínen, hogy a kordon elmaradása a Jobbik első sikere ebben a ciklusban. De a rendőrsorfal szerinte sunyulás a kormány részéről, ugyanis ha maradéktalanul tiszta lett volna a választás nem kellene rendőrökkel védeni a parlamentet.
A képviselők végül a parlamenthez vonultak, ahol simán átjutottak a rendőrsorfalon.
(Forrás: Mérce, 444, police.hu, Propeller)
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….