Budapesti hétköznapok
Rendőrségi térkép a hétvégi budapesti közlekedésnek nem nevezhető rémálomról
Részletes tervet és térképet hozott nyilvánosságra a forgalomkorlátozásokról honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság a pénteken kezdődő pápalátogatás előtt. Azt is megírták, hogy aki olyan dőre, hogy rossz helyen hagyja az autóját, ne kapjon a szívéhez a hűlt helye láttán: valószínűleg elszállították.
Részletes tervet és térképet hozott nyilvánosságra a forgalomkorlátozásokról honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság a pénteken kezdődő pápalátogatás előtt. Azt is megírták, hogy aki olyan dőre, hogy rossz helyen hagyja az autóját, ne kapjon a szívéhez a hűlt helye láttán: valószínűleg elszállították.
Íme tömören:
A térképen látszik, hogy a korlátozások érintik a belváros szinte egészét és kiterjednek Budára is
A rendőrség részletes tájékoztatásából kiderül továbbá, hogy lesznek olyan részei az V. kerületnek, ahol a korlátozások egészen május 10-ig kitolódnak majd.
Két héten keresztül tilos lesz megállni:
- A Szalay utca mindkét oldalán
- a Honvéd utcától a Falk Miksa utcáig,
- a Szemere utca mindkét oldalán a Kálmán Imre utcától az Alkotmány utcáig,
- a Falk Miksa utca páros oldalán a 4. számig,
- az Alkotmány utca páratlan oldalán a Honvéd utcától a Szemere utcáig,
- a Széchenyi felső rakparton a Zoltán utcától pedig a Széchenyi felső rakpart 8. számig.
Az V. és a XI. kerületben már hét eleje óta érvényben vannak korlátozások
A korlátozások többsége április 30-ig, a látogatás utolsó napjáig, illetve május 1-ig lesz érvényben. Aki jót akar magának, péntektől vasárnapig nem próbál meg autóval közlekedni a belvárosi kerületekben. A rendőrség az MTI-hez eljuttatott közleményében felhívta a figyelmet arra is, hogy
a megállni tilos jelzéssel ellátott útszakaszokról elszállított gépjárművek tulajdonosai a 06 80 180 780 zöldszámon vasárnap éjfélig kaphatnak tájékoztatást.
Részletesen….
2023. április 25-én 22 órától 2023. május 3-án 20 óráig a Budapest V.,
- Balassi Bálint utca mindkét oldalán a Jászai Mari tértől a Kossuth térig,
- Stollár Béla utca mindkét oldalán a Falk Miksa utcától a Balassi Bálint utcáig.
2023. április 26-án 20 órától 2023. április 28-án 14 óráig a Budapest I., IX. és XI.,
- Könyves Kálmán körút mindkét oldalán a Gyáli út és a Rákóczi híd között,
- Laczkovich utca mindkét oldalán a Rákóczi híd alatt,
- Dombóvári út mindkét oldalán a Rákóczi híd alatt,
- Pázmány Péter sétány mindkét oldalán,
- Műegyetem felső rakpart teljes területén,
- Műegyetem rakparti felhajtó mindkét oldalán a Bertalan Lajos utcánál,
- Szent Gellért téren,Szent Gellért felső rakpart mindkét oldalán.
2023. április 26-án 20 órától 2023. április 28-án 22 óráig a Budapest V. és VII,
- Hercegprímás utca mindkét oldalán a József Attila utcától az Arany János utcáig,
- Sas utca mindkét oldalán a József Attila utcától az Arany János utcáig,
- Károly körút mindkét oldalán,
- Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán a Károly körút és az Andrássy út között.
2023. április 26-án 20 órától 2023. április 30-án 18 óráig a Budapest I., V. és XII.,
- Döbrentei téren az Erzsébet híd alatt,
- Március 15. téren az Erzsébet híd alatt,
- Szabad sajtó út mindkét oldalán,
- Kossuth Lajos utca mindkét oldalán.
- Gyimes utca páros oldalán a Stromfeld A. utcától 100m hosszan.
2023. április 26-án 20 órától 2023. április 30-án 22 óráig a Budapest I., IX., XII., XIX. és XX.,
- Nádasdy utca mindkét oldalán a Haller utca és a Tóth Kálmán utca között,
- Nagykőrösi út mindkét oldalán az Autópiac középső bejárata és a Garázs utca között,
- Nagykőrösi út főpályáján (M5 bevezető),
- Nagykőrösi út MOL kút főpálya felőli oldalán,
- Határ úton a Nagykőrösi úti felüljáró alatt,
- Gyáli út főpályáján (M5 bevezető),
- Fék utca mindkét oldalán a Gyáli úti felüljáró alatt,
- Krisztina körút mindkét oldalán a Döbrentei tér és a Dózsa György tér között,
- Atilla úton a Dózsa György tér mellett,
- Dózsa György tér teljes területén,
- Palota út mindkét oldalán,
- Dísz tér teljes területén,
- Szent György utca mindkét oldalán,
- Szent György téren,
- Hegyalja út mindkét oldalán az Erzsébet híd és az Alkotás utca között,
- BAH csomóponti felüljáró alatt az Alkotás utcától az Erzsébet híd felé,
- BAH csomópont OMV kút útpálya felé eső oldalán,
- Jagelló út mindkét oldalán az Alkotás utca és az Apor Vilmos tér között,
- Apor Vilmos téren,
- Stromfeld Aurél út mindkét oldalán,
- Márvány utcai visszafordítón a Királyhágó utca felé,
- Németvölgyi út 56. szám előtt a járdán.
2023. április 26-án 22 órától 2023. május 1-jén 6 óráig a Budapest V.,
- Vajkay utca mindkét oldalán az Alkotmány utcától a Szalay utcáig.
2023. április 27-én 20 órától 2023. április 29-én 12 óráig a Budapest XII.,
- Orbánhegyi út mindkét oldalán a Stromfeld Aurél út és az Istenhegyi út között,
- Istenhegyi út mindkét oldalán az Orbánhegyi út és a Költő utca között,
- Költő utca mindkét oldalán az Istenhegyi út és a Mátyás király út között,
- Mátyás király út mindkét oldalán a Költő utca és a Csillagvölgyi út között.
2023. április 27-én 20 órától 2023. április 29-én 22 óráig a Budapest VII.,
- Rózsák tere mindkét oldalán a Péterfy Sándor utcától a Dohány utcáig,
- Rózsák tere mindkét oldalán – Dohány utcánál – a Rózsa utcától az Izabella utcáig,
- Dohány utca mindkét oldalán az Alsó erdősor utcától a Rottenbiller utcáig,
- Péterffy Sándor utca mindkét oldalán az Alsó erdősor utcától a Rottenbiller utcáig,
- Izabella utca mindkét oldalán a Dohány utca és a Hutyra Ferenc utca között.
2023. április 27-én 20 órától 2023. április 30-án 14 óráig a Budapest V. és VI.,
- Bajcsy Zsilinszky út mindkét oldalán az Andrássy úttól a Nyugati térig.
2023. április 27-én 20 órától 2023. április 30-án 22 óráig a Budapest VII.,
- Damjanich utca 50. szám előtt 30 méter hosszan.
2023. április 27-én 20 órától 2023. április 29-én 20 óráig a Budapest VII., VIII, XI. és XIV.,
- Rákóczi út mindkét oldalán,
- Szövetség utca mindkét oldalán a Rákóczi út és a Dohány utca között,
- Szövetség utca 20. szám előtt,
- Dohány utca 88. szám előtt,
- Dohány utca mindkét oldalán a Szövetség utca és az Alsó erdősor között,
- Baross téren a Rákóczi út és a Kerepesi út között,
- Kerepesi út mindkét oldalán a Baross tér és az Ifjúság útja között.
- Fadrusz utcában a Villányi úti csomóponttól mindkét oldalon 20m hosszon,
- Dembinszky utcában a Nefelejcs utcai csomópont után jobb oldalon 20m hosszon.
2023. április 27-én 20 órától 2023. április 29-én 22 óráig a Budapest XIV.,
- Ifjúság útja mindkét oldalán a Dózsa György úttól a Stefánia útig,
- Stefánia út mindkét oldalán – szervizút is – a Hungária körúttól a Szobránc közig,
- Budapest Sportaréna – Hungária körút – Volánbusz végállomása.
2023. április 28-án 22 órától 2023. május 1-jén 6 óráig a Budapest V.,
- Báthory utca mindkét oldalán a Szemere utcától a Vértanúk teréig,
- Nádor utca mindkét oldalán a Vértanúk terétől a Széchenyi utcáig.
2023. április 29-én 0 órától 2023. április 29-én 22 óráig a Budapest VII. és XIV.,
- Dózsa György út mindkét oldalán a Verseny utcától a Kerepesi útig.
2023. április 28-án 20 órától 2023. április 30-án 20 óráig a Budapest V., VIII., IX. és XIII.,
- Március 15. tér teljes területén,
- Pesti alsó rakparton az Erzsébet híd és a Markó utca között,
- Markó utca mindkét oldalán a Bajcsy-Zsilinszky út és a Bihari János utca között,
- Múzeum körút mindkét oldalán,
- Kálvin téren,
- Üllői út mindkét oldalán a Kálvin tér és a Szabó Ervin tér között,
- Szabó Ervin tér teljes területén,
- Baross utca mindkét oldalán a Szabó Ervin tér és a Kálvária tér között,
- Kálvária téren az Illés utca folytatásában,
- Illés utca mindkét oldalán a Kálvária tér és a Korányi Sándor utca között,
- Korányi Sándor utca mindkét oldalán az Illés utca és az Üllői út között,
- Üllői út mindkét oldalán a Korányi Sándor utca és a Könyves Kálmán körút között,
- Üllői úti felüljáró alatt a Könyves Kálmán körúttól a Nagyvárad tér felé,
- Könyves Kálmán körút mindkét oldalán az Üllői út és a Gyáli út között.
- Mohács utca mindkét oldalán a Lehel út és Vágány utca között.
2023. április 28-án 20 órától 2023. április 30-án 22 óráig a Budapest VIII.,
- Szigony utca mindkét oldalán a Práter utcától a Baross utcáig,
- Szigony utcai 1 – 11-13/A előtti nagy parkolóban,
- Práter utca minkét oldalán a Molnár Ferenc tértől a Bókay János utcáig.
2023. április 28-án 20 órától 2023. április 30-án 14 óráig a Budapest V. és VI.,
- Széchenyi rakpart mindkét oldalán Jászai Mari tértől a Kossuth térig,
- Balaton utca mindkét oldalán a Falk Miksa utcától a Széchenyi rakpartig,
- Markó utca mindkét oldalán a Széchenyi rakparttól a Honvéd utcáig,
- Falk Miksa utca mindkét oldalán a Szalay utcától a Balaton utcáig,
- Honvéd utca mindkét oldalán a Markó utcától a Báthory utcáig,
- Kálmán Imre utca mindkét oldalán a Honvéd utcától a Kozma Ferenc utcáig,
- Kozma Ferenc utca mindkét oldalán az Alkotmány utcától a Báthory utcáig,
- Akadémia utca mindkét oldalán a Széchenyi utcától a Garibaldi utcáig,
- Széchenyi rakparton a Garibaldi utcától a Széchenyi utcáig,
- Garibaldi utca mindkét oldalán a Nádor utcától az Akadémia utcáig,
- Zoltán utca mindkét oldalán a Szabadság tértől a Széchenyi rakpartig,
- Steindl Imre utca mindkét oldalán a Nádor utcától a Széchenyi rakpartig.
Lezárják:
2023. április 26-án 6 órától 2023. május 3-án 20 óráig a Budapest V.,
- Balassi Bálint utcát a Markó utcától a Balaton utcáig,
- Stollár Béla utcát a Falk Miksa utca és a Balassi Bálint utca között.
2023. április 28-án 10 órától 11 óráig a Budapest I., IX., XI., XII., XIX. és XX.,
Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. – M4 autóút – M0 autóút – M5 autópálya – Nagykőrösi út – Gyáli út – Könyves Kálmán körút – Rákóczi híd – Pázmány Péter sétány – Műegyetem felső rakpart – Szent Gellért tér – Szent Gellért rakpart – Döbrentei tér – Krisztina körút – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Szent György utca – Szent György tér útvonalat.
2023. április 28-án 12 órától 13 óráig a Budapest I., XI. és XII.,
Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Krisztina körút – Hegyalja út – BAH csomópont – Jagelló út – Apor Vilmos tér – Stromfeld Aurél út útvonalat.
2023. április 28-án 16 óra 30 perctől 18 óra 30 percig a Budapest I., V., VI., VII., XI. és XII.,
Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Szabadsajtó út – Kossuth Lajos utca – Astoria – Károly körút – Bajcsy Zsilinszky út (Bazilika) útvonalat.
2023. április 29-én 8 óra 15 perctől 8 óra 45 percig a Budapest XII.,
Stromfeld Aurél út – Orbánhegyi út – Istenhegyi út – Mátyás király út útvonalat.
2023. április 29-én 4 órától 11 óra 30 percig a Budapest VII.,
- Rózsák terét körben,
- Dohány utcát az Alsó erdősor és a Rottenbiller utca között.
2023. április 29-én 9 óra 30 perctől 11 óra 45 percig a Budapest I., V., VII., VIII., XI. és XII.,
Mátyás király út – Istenhegyi út – Orbánhegyi út – Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Kossuth Lajos utca – Astoria – Rákóczi út – Szövetség utca – Dohány utca – Rózsák tere útvonalat.
2023. április 29-én 12 órától 17 óra 30 percig a Budapest XIV.,
Ifjúság útját.
2023. április 29-én 16 órától 18 óráig a Budapest I., V., VII., VIII., XI., XII. és XIV.,
Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Kossuth Lajos utca – Astoria – Rákóczi út – Baross tér – Kerepesi út – Ifjúság útja útvonalat.
2023. április 29-én 12 órától 2023. május 1-jén 6 óráig a Budapest V.,
- Báthory utcát a Honvéd utcától a Vértanuk teréig,
- Alkotmány utcát a Honvéd utcától a Szemere utcáig,
- Akadémia utcát a Zoltán utcától a Kossuth térig,
- Nádor utcát a Zoltán utcától a Garibaldi utcáig,
- Vértanuk terét.
2023. április 29-én 22 órától 2023. április 30-án 14 óráig a Budapest V. és XIII.,
- Újpest rakpartot a Jászai Mari tértől,
- Széchenyi felső rakpartot a Jászai Mari tér és a Kossuth tér között,
- Balaton utcát a Falk Miksa utca és a Széchenyi felső rakpart között,
- Honvéd utcát a Markó utca és az Alkotmány utca között,
- Szalay utcát a Szemere utca és a Kossuth tér között,
- Szemere utcát a Szalay utca és a Báthory utca között,
- Alkotmány utcát a Bajcsy Zsilinszky út és a Szemere utca között,
- Vadász utcát a Kálmán Imre utca és az Alkotmány utca között,
- Hold utcát a Kálmán Imre utca és az Alkotmány utca között,
- Kálmán Imre utcát a Honvéd utca és a Kozma Ferenc utca között,
- Báthory utcát a Honvéd utca és a Hold utca között,
- Lipót Garázs Vértanuk tere felőli le- és feljáratát,
- Nádor utcát a Zoltán utca és a Széchenyi utca között,
- Akadémia utcát a Széchenyi utca és a Zoltán utca között.
2023. április 30-án 1 órától 12 óráig a Budapest V.,
Szent István körút – Bajcsy-Zsilinszky út – Bank utca – Széchenyi utca – Duna által határolt területet.
2023. április 30-án 8 óra 30 perctől 9 óráig, valamint 2023. április 30-án 11 órától 12 óráig a Budapest I., V., XI. és XII.,
Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Március 15. tér – Pesti alsó rakpart – Markó utca – Balassi Bálint utca – Kossuth Lajos tér útvonalat.
2023. április 30-án 12 órától 17 óra 30 percig a Budapest VIII.,
- Szigony utcát a Baross utca és a Lósy Imre utca között,
- Práter utcát a Leonardo da Vinci utca és az Illés utca között.
2023. április 30-án 16 órától 16 óra 45 percig a Budapest I., V., VIII., IX., XI. és XII.,
Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Kossuth Lajos utca – Astoria – Múzeum körút – Kálvin tér – Üllői út – Szabó Ervin tér – Baross utca – Szigony utca – Práter utca útvonalat.
2023. április 30-án 17 órától 18 óráig a Budapest VIII., IX., XIX. és XX.,
Szigony utca – Baross utca – Illés utca – Korányi Sándor utca – Üllői út – Könyves Kálmán krt. – Gyáli út – Nagykőrösi út – M5 autópálya – M0 autóút – M4 autóút – Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. útvonalat.
Különben mindenkinek jó utat!
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is