Rendszerváltás: minden aggodalmunk beigazolódott

30 évvel ezelőtt rendezték meg hazánkban az első szabad parlamenti választást. Az első forduló 1990. március 25-én viszonylag kiegyenlített listás eredményeket hozott — aztán az éppen harminc éve, április 8-án záruló második forduló földcsuszamlás-szerű mdf-es győzelmet hozott.)

A jövő kísértetei

A Magyar Narancs április másodikai számában hosszú esszében idézi fel a három évtizeddel ezelőtt történteket és máig ható következményeit Mink András történész. („A jövő kísértetei. 30 év múltán — az első szabad választás”)
A történész szerző az eseménytörténet és az elemzés záró fejezetében „A jövő elkezdődött” címmel sorra veszi Csurka 1990-es antiszemita zászlóbontását, a Grezsa-féle „Apák és fiúk” provokációt, az első szabad választásnak az MDF és más jobboldali erők által képviselt „sötét mélyrétegét”.

Szembefordulni a Trianon utáni sötétséggel

Majd Kis János fontos cikkét idézi 1990 áprilisából. A filozófus, tekintélyes liberális gondolkodó, az SZDSZ akkor elnöke és miniszterelnök-jelöltje így elemezte a helyzetet és kilátásainkat:
„A többpárti parlament azonban önmagában még nem biztosíték a modern, nyugati értelemben vett demokráciára.
(…)
A szabad demokraták valódi, liberális demokráciát akarnak, megfelelő kiváltságokat élvező parlamenti ellenzékkel, a pártpolitikától elszigetelt, önálló tömegtájékoztatással és a politikai, világnézeti, kulturális, etnikai vagy életformabeli kisebbségeket védelmező jogokkal. Mi nem egyszerűen többpártrendszert akarunk, de a polgárok világnézeti, politikai és egyéb pluralizmusát tiszteletben tartó, semleges államot, toleranciát és biztosított parlamenti váltógazdaságot is.
(…)
Az elmúlt másfél év tapasztalatai komoly kétségeket ébresztenek az iránt, hogy az MDF is így értelmezi-e a demokráciát.
(…)
Való igaz, a Horthy-korszak parlamentjeit éppen az jellemezte, amitől a szabad demokraták tartanak: az államhatalommal azonos kormánytöbbség és minden politikai befolyástól megfosztott páriaellenzék. Való igaz, a Horthy-korszak jellegzetes példája volt a parlamentáris díszletekkel ékesített tekintélyuralomnak. Való igaz, az SZDSZ réges-rég meghirdette, hogy nemcsak az utolsó negyven évvel áll szemben, hanem a Trianon utáni egész hetven esztendőhöz képest kíván nemzeti újrakezdést, míg az MDF ebben távolról sem volt ilyen egyértelmű.”

Mink András hozzáfűzi:
„A következő hónapok elmérgesedő politikai konfliktusai igazolták, hogy az imént idézett aggályok nem voltak alaptalanok. Azt az olvasó megítélésére bízom, hogy ma, tíz évvel az 1990-ben született köztársaság megdöntése után, mennyiben profétikusak a fenti, 30 évvel ezelőtti szavak.

És itt van nekünk Kövér László

Mink András esszéje ezzel zárul:
„Kövér László házelnök 2019. október 31-én, az eltávolított Nagy Imre-szobor helyén újból felállított vértanúk emlékműve avatásán többek között ezt mondta (az emlékművet eredetileg 1934 márciusában avatták fel):
„(A) Magyarországot túszul ejtő körülbelül ezer embert dühödt keresztényelleneség, buzgó internacionalizmus, heves nemzetgyűlölet, tudatos családrombolás és hazug jelszavak alatt az emberek kíméletlen kifosztása jellemezte.
(…)
A Lenin-fiúk utódai mai is itt állnak velünk szemben. és — egyelőre még csak a virtuális világban — ott folytatják, ahol a Szanuelyk és Csernyk száz éve abbahagyták.”
(Mink András esszéjének korábbi fejezetében idézi és elemzi Csurka 1990. januári leninfiúzó őrjöngését a Vasárnapi Újság című, azóta hírhedtté vált rádiós magazinban. Érdemes összevetni a 30 éves különbséggel elhangzott szövegeket — a szerző)

Sorvezetőt írt a kormány, hogy kivel ünnepeljék a nagykövetségek a rendszerváltás évfordulóját