Nem könnyű ma magyarnak lenni… – Harcoltunk némettel, göröggel, bolgárral, lengyellel, törökkel, osztrákkal, orosszal. No, meg önmagunkkal….

Sosem volt az. A honfoglalásunk előtt hol ide, hol oda sodort bennünket a szél, hol itt, hol ott állítottuk fel a jurtáinkat, hol ezt, hol meg azt a fejedelmet szolgáltuk. A honfoglaláskor ázsiai, ráadásul pogány népként özönlöttünk Európa földjére, a Kárpát-medence legelőire, ellenséges keresztény nemzetekkel körül véve. Harcoltunk hát – kezdte Dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere gondolatébresztő bejegyzését közösségi oldalán.

Farkasházy Tivadar: János, tartozunk neked egy rendszerváltással!

A hír: 83 éves korában elhunyt Avar János, újságíró, külpolitikai szakértő…”Reggel első dolga volt, hogy átfussa a szélsőjobbos magyar portálokat, hogy aztán röhögve háborogjon a fröcsögéseiken. Lenyűgöző volt hallgatni ahogy dőltek belőle az évtizedekre visszamenő sztorik, hajszálpontos idézetekkel akár harmadrangú amerikai szenátoroktól… Félelmetes memóriája volt, vitriolos humorérzéke, és talán semmit sem utált annyira, mint az emberi butaságot.” (Hahn Endre)

Ő biztosan legyőzheti a Fideszt – Lapzsemle

Ki az, aki minden mérés szerint a legkevésbé elutasított miniszterelnök-jelölt? Heti lapzsemle sorozatomban nem csupán szemlézem a témákat — a válogatással és rövid kommentárjaimmal véleményemet is egyértelművé teszem. Mai cikkemre ez különösen érvényes.

Az Orbán-banda elűzése utáni felszabadulásról – Lapzsemle

Újabb fontos hozzászólást ajánlok a Heti lapzsemlében arról, hogy milyen módon kell majd eltakarítani az Orbán-rezsim romjait és jóvátenni kártételeit.