Kerítésen túl
Habbakuk-projekt: repülőgép-hordozó jégből
A második világháborús találmány megépítését maga Winston Churchill hagyta jóvá, válaszul a német tengeralattjárókra. A repülőgép-hordozó prototípusa elkészült, élesben azonban sosem használták.
A kanadai Patricia Lake mélyén még fellelhetők annak a repülőgép-hordozó hajónak a darabjai, amit a britek a német tengeralattjárók elleni harcban akartak bevetni a 2. világháborúban. A Winston Churchill által 1942-ben jóváhagyott Habbakuk-projekt Geoffrey Pyke és J. D. Bernal nevéhez fűződik, az ő terveik alapján készült el ugyanis a prototípus, amelyet először hatalmas jéghegyekből terveztek megépíteni. Végül azonban kikísérleteztek egy olyan anyagot a víz és a fűrészpor vegyítéséből, amely sokkal ellenállóbbnak bizonyult – ezt később a feltaláló után pykrétnek nevezték el -, az acélvázat pedig alumíniumra cserélték. A jég olvadása miatt egy hűtőrendszert is beépítettek, de az végül nem váltotta be a reményeket.
1943 közepére készült el az első hajó, az eredeti méreteknél jóval szerényebb kivitelben. A tervek szerint 600 méter hosszú hajón 150 repülőgép fért volna el, vízkiszorítása pedig elérte volna a 2,2 millió tonnát – ehelyett azonban csak a 18 méteres prototípus épült meg, ezer tonnás vízkiszorítással. 4 hónapig tesztelték a kanadai tóban a szerkezetet, élesben azonban sosem vetették be.
Susan Langley, a St. Mary’s College of Maryland professzora szerint azért, mert az Atlanti-óceán északi részén fekvő Izland vált a brit repülőgépek átmeneti támaszpontjává és kiváltotta a hordozót: a repülőgépek és a radarok fejlesztésével pedig egyszerűbben tudták kiszűrni a tengeralattjárókat a szövetséges hatalmak.
A jégből épített hajó fémváza így ma is a kanadai tó mélyén fekszik, 30 méter mélységben. A búvárok számára sem könnyű megtalálni, így 1988-ban emléktáblát helyeztek el a helyszínen a könnyebb azonosítás érdekében.
Farmosi Nóra
https://varosikurir.hu/orosz-tengeralattjarok-tavkozlesi-kabelek/
Szerző
Friss
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról