Kerítésen túl
Rishi Sunak Nagy-Britannia következő miniszterelnöke, ő az első színesbőrű ezen a poszton
Rishi Sunak az Egyesült Királyság első színesbőrű miniszterelnöke. Indiai származású, szülei Kelet-Afrikában, ő viszont már Southamptonban született.

Rishi Sunak az Egyesült Királyság első színesbőrű miniszterelnöke. Indiai származású, szülei Kelet-Afrikában, ő viszont már Southamptonban született.

Így indult
Egyetemi éveit Oxfordban és a Stanfordon töltötte. Roppant gazdag, hiszen felesége az indiai milliárdos, az infokommunikáció területén meggazdagodott N. R. Narayana Murthy lánya, Akshata Murty. Két lányuk született eddig. A családi vagyon komoly támadási felület lehet még Sunak számára. Mielőtt a politikai színtérre lépett volna a Goldman Sachs befektetési bank elemzője volt, majd egy fedezeti alapkezelő cégnél dolgozott.
Beteljesülés
Boris Johnson kormányában volt pénzügyminiszter 2020 és 2022 között. Javára írják, hogy válságkezelésben is biznyított, még pedig a koronavírus-járvány idején több népszerű intézkedés is hozzá kapcsolódik. Ilyen volt például a szabadságolási rendszer és az éttermekben történő étkezési kedvezmények bevezetése. Sunak folyamatosan a hagyományos konzervatív gazdasági értékekhez való visszatérést hirdeti, vagyis az óvatos fiskális politikát preferálja, ezért is szimpatikus a toryk között. Másfelől viszont – ellentétben elődjével – a konzervatívok mérsékeltebb szárnyához tartozik. (Index)
Friss!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’Megosztás Bencsik Andrásról -egyelőre- szabadon alkothat munkássága, avagy ősz tincsei okán véleményt mindenki maga, de az nem vitás, hogy a Demokrata főszerkesztőjeként mi, a köz tartjuk el, -hirdetés, előfizetés, lapvásárlás- mely „közbe” beletartozik minden magyar adófizető állampolgár. Az is, aki szimpatizál a nézeteivel és az is, akinek a hátán feláll a szőr, ha gyűlölködő sorait… További információ: Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’Megosztás „Békét harsog, de háborúra készül, Kárpátalján kémked, mert háborús koncként akarja, a Balkánon gyújtogat, ahol az amerikaiak állítják le a TEK-et, és most beáll George Simion mögé…. (…) Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?” – kezdte bejegyzését Dévényi István közösségi oldalán péntek este. 1.)… További információ: ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’Megosztás Magyar Péter péntek este az Egyenes beszéd vendége volt. Többek között kijelentette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök családjában is vannak, akik annak szurkolnak, hogy megszűnjön a Fidesz-kormány és, hogy a kormányhoz közeli körök szivárogtattak neki információkat. Érdekes hasonlóság, hogy a „mélytorok”-esetet a megafonos Deák Dániel is előszeretettel használja, -belsős informátornak nevezve- csak az előjele ellenkező.… További információ: Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infójátMegosztás Akik napközben figyelemmel kísérték a pénteki belpolitikai híreket, estefelé hajlamossá válhatnak kiosztani a napi „legalja” címet, de mielőtt döntenének, mindenképpen hallgassanak-nézzenek bele Lázár János, akit jelenleg közlekedési és építési miniszterként tartunk el, aktuális „infójába”, amit Keszthelyen adott elő. Az alázás szándéka ezúttal észvesztéssel jár „Ugyanaz fog történni, mint a 30-as évek végén: egy németek… További információ: Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdájaMegosztás „Ilyesmi nincs többé, ennek vége van. Ugye korábban se kellett volna, hogy legyen” – fogalmazott Orbán Viktor hozzátéve: eddig azért tarthatták meg mégis a Pride-ot Magyarországon, mert az amerikai nagykövet állt a menet élén”. Ezután felgyorsultak az események és egy nap alatt 137 igen, 28 nem és egy tartózkodás mellett első napirendi pontként tárgyalta… További információ: Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
Friss
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’